Mason Mount megszerezte első gólját a Manchester United-ben – VIDEÓ
Sőt, több mint 1 év után talált be a Premier League-ben is…
Sőt, több mint 1 év után talált be a Premier League-ben is…
Minden lehetőséget megvizsgálnak
Az olasz edző szerint még ráérnek erről beszélni
Beszélni akar a vezetőséggel a terveikről
„Nem tűri tovább a hazugságokat”
A 23 éves játékos 10 hónapos eltiltását tölti
Újra elővette 2018-as ötletét Javier Tebas
Bajnokságon belül válthat csapatot
Miután úgy tűnik, lemaradtak az eddigi első számú célpontról
És ezt már állítólag mindkét klub tudja
Próbálják bebiztosítani magukat
Palhinha mellett ő az első számú célpont
Jelenleg az olasz szövetség által kiszabott eltiltását tölti a játékos
A hírek szerint már zajlanak az átszervezések a csapatnál
Szexuális zaklatás és kényszerítés miatt
Midössze egyetlen meccsen lépett pályára ebben az idényben
A csatárt a Brazília elleni felkészülési mérkőzésen fütyülték ki a Real Madrid stadionjában
A fellebbezés idejéig, ideiglenesen
Szerinte hazudtak is egy öltözői összetűzésről
Ez az összeg nagyon jól jönne a nehéz pénzügyi helyzetben lévő katalán klub számára
A katalánok elnöke szerint már csak az a kérdés, milyen formában maradnak