Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
Folytatódott a Konferencialiga alapszakasza a második fordulójával, ahol több magyar légiós is szerepet kapott, de pályán volt a Chelsea is, ahogy a Betis és a Fiorentina is.
(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)
A Chelsea-nek eddig tökéletes a mérlege a Konferencialigában, hiszen eddig mindkét mérkőzését megnyerte a ma estivel együtt, ahol a görög Panathinaikosz volt az ellenfele. Végül négy gólt lőttek: Joao Félix duplázott, de Mudryk és Nkunku is betalált. A görögöknek csak egy szépítésre volt ereje, ami Pellistri lőtt.
A Betis azonban nem volt már ilyen jó formában a második mérkőzésén, ahol a dán FC Köbenhavn ellen lépett pályára. A 8. percben vezetést szereztek a spanyolok, azonban a Köbenhavn a 77. percben egy büntetővel kiegyenlített, amire már nem tudott válaszolni a Betis, ami mindössze egy pontot szerzett eddig.
A magyar légiósokat tekintve Csoboth Kevin először kezdhetett a svájci St. Gallen csapatában, ahová nyáron szerződött, de eddig csak csereként számítottak rá. A 24 éves szélső végül 64 percet játszott, ám csapata nem tudott nyerni. A Fiorentina négy gólt lőtt, és a svájciak csak ráijeszteni tudtak az olaszokra, igaz, kétszer is betaláltak, ezzel mindkét meccsüket megnyerték.
Bolla Bendegúz szintén kezdő volt az osztrák Rapid Wien csapatában, ami az örmény Noah-t fogadta. Az osztrák csapat 1-0-ra nyert is, a magyar játékos pedig végigjátszotta a mérkőzést. Az osztrák csapat két győzelemmel áll a tabellán.
Soós Bence csapata, a Topolya a második mérkőzését sem tudta megnyerni, ellenfele, a Legia Warszawa nagyon sima, 3-0-ás győzelmet aratott felette. A magyar játékos a 74. percben csereként lépett pályára.
A ciprusi Omonia Nicosiában Lang Ádám és a belga Gentben Vancsa Zalán egyaránt a kispadon ülte végig a mérkőzést.
Eredmények:
Panathinaikosz (görög)–Chelsea (angol) 1-4
Real Betis (spanyol)–FC Köbenhavn (dán) 1-1
St. Gallen (svájci)–Fiorentina (olasz) 2-4
Hearts (skót)–Omonia (ciprusi) 2-0
Gent (belga)–Molde (norvég) 2-1
Topolya SC (szerbiai)–Legia Warszawa (lengyel) 0-3
Rapid Wien (osztrák)–Noah (örmény) 1-0
Celje (szlovén)–Basaksehir (török) 5-1
Djurgarden (svéd)–Vitória Guimaraes (portugál) 1-2
Víkingur Reykjavík (izlandi)–Cercle Bruges (belga) 3-1
APOEL (ciprusi)–Borac Banja Luka (bosnyák) 0-1
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Petrocub (moldovai) 2-0
Larne (északír)–Shamrock Rovers (ír) 1-4
Mladá Boleslav (cseh)–Lugano (svájci) 0-1
HJK Helsinki (finn)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-0
Olimpija Ljubljana (szlovén)–LASK (osztrák) 2-0
Pafosz (ciprusi)–Heidenheim (német) 0-1
The New Saints (walesi)–Asztana (kazah) 2-0
A Konferencialiga főtáblájának aktuális állása:
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!