Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
A csoportkör utolsó fordulója után megtartották a Konferencialiga playoff körének sorsolását, és az is eldőlt, hogy a nyolcaddöntőbe jutott csapatok mely párharcokból kapnak ellenfeleket…
(Photo by Octavio Passos – UEFA/UEFA via Getty Images)
Az UEFA péntek délután megtartotta a Konferencialiga következő két körének sorsolását.
A harmadik számú európai nemzetközi kupasorozat alapszakaszának végeztével a tabella első nyolc helyezettje automatikusan bejutott a legjobb 16 közé, míg a 9. és a 24. hely között végző csapatok egymással vívnak oda-visszavágós párharcokat a nyolcaddöntőbe jutásért.
A magyar játékosokat is foglalkoztató csapatok közül Vancsa Zalánt is soraiban tudó Gent a Real Betist, a Németh Hunort alkalmazó Köbenhavn pedig a német Heideinheimet kapta. A Kleinheiser Lászlót jó ideje jegelő Panathinaikosz következő ellenfele az izlandi Víkingur Reykjavík lesz. Továbbá Lang Ádám és az Omonia Nicosia ciprusi házi rangadót vív a Pafosszal, míg Sós Bence és a Topolyai SC a lengyel Jagiellonia Bialystok ellen bizonyíthat a playoff-körben.
Gent (belga)–Real Betis (spanyol)
Topolya (szerbiai)–Jagiellonia Bialystok (lengyel)
Celje (szlovén)–APOEL (ciprusi)
Víkingur Reykjavík (izlandi)–Panathinaikosz (görög)
Borac Banja Luka (bosnyák)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
Omonia (ciprusi)–Pafosz (ciprusi)
Molde (norvég)–Shamrock Rovers (ír)
Köbenhavn (dán)–Heidenheim (német)
A párharcok első mérkőzéseit február 13-án, a visszavágókat egy héttel később játsszák.
Ezen kívül a pénteki sorsoláson a nyolcaddöntőket is kitűzték, így kiderült, hogy az első nyolc helyezett mely párharcokból várhat ellenfelet.
1. párharc győztese–Chelsea (angol)/Vitória Guimaraes (portugál)
2. párharc győztese–Legia Warszawa (lengyel)/Cercle Bruges (belga)
3. párharc győztese–Djurgarden (svéd)/Lugano (svájci)
4. párharc győztese–Fiorentina (olasz)/Rapid Wien (osztrák)
5. párharc győztese–Rapid Wien (osztrák)/Fiorentina (olasz)
6. párharc győztese–Lugano (svájci)/Djurgarden (svéd)
7. párharc győztese–Cercle Bruges (belga)/Legia Warszawa (lengyel)
8. párharc győztese–Vitória Guimaraes (portugál)/Chelsea (angol)
A nyolcaddöntőket március 6-án és 13-án rendezik.
The knockout phase play-off draw is complete ✅#UECL | #UECLdraw pic.twitter.com/cIfeJNozTa
— UEFA Conference League (@Conf_League) December 20, 2024
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…