Arsenal: belga válogatott középpályás érkezhet
Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy az olasz élvonalban szereplő Cagliari védekező középpályása Radja Nainggolan igencsak felkeltette Arsene Wenger érdeklődését.
Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy az olasz élvonalban szereplő Cagliari védekező középpályása Radja Nainggolan igencsak felkeltette Arsene Wenger érdeklődését.
Az alábbi képsor, a Charlton, és az Ipswich második ligás bajnokijáén történt, Angliában. A londoni gárda játékosa, Dale Stephens ollózva passzolt, a túloldalon helyezkedő társának. Bravó!
Tegnap délután, egész idénybeli talán legjobb bajnoki játékát mutatta, a Manchester United együttese. A nyári edzőváltás óta vergődő együttes, ismét tartalékosan lépett fel,…
A Premier League vasárnapi játéknapjának nyitányán a Southampton fogadta az edzőváltáson áteső Tottenham gárdáját. A hármas sípszó után a vendégek örülhetek,…
Hosszú éveken át együtt dolgozott Jose Mourinho és Mesut Özil a Real Madrid csapatánál, a nyár azonban mindkét játékos életében nagy változást hozott.
Gera Zoltán, hosszú-hosszú kihagyása után, tovább is csak csereként kap lehetőséget a West Bromwich-ban. Ugyanakkor szereplése ma is nagy szó, hiszen a héten új, ideiglenes menedzsert…
A jelek szerint kezd kilábalni a bajnok Manchester United, az idény eleji válságából. A Premier League előző kiírásának győztese, a kiesés ellen viaskodó West Hamet fogadta.
A Liverpool könnyed sikerrel nyitotta a Premier League 17. fordulóját. A „Vörösök” az újonc Cardiff Cityt fogadták, az Anfield Roadon. A találkozó első félideje dehonesztáló hazai mezőnyfölényben…
Talán azért a büntetés kicsi erős lenne, ugyanis lényegében nem követett el semmit, a Manchester City két spanyol légiósa, Jesús Navas, Álvaro Negredo. Talán jobb is. A két játékosnak…
Nick Powell, a Manchester United tehetséges középpályása az idei évet, a Championshipben szereplő Wigannél tölti. Az U21-es válogatott játékos az előző hétvégén, remekbe szabott ollózással…
Szerda este kialakult az Angol Ligakupa elődöntőjének mezőnye, a két manchesteri sztárcsapat a United és a City mellett a Sunderland és a West Ham jutott a legjobb négybe.
A Daily Mirror értesülései szerint a Tottenham Hotspur első számú jelöltje a megüresedő kispadra nem más, mint az Ajax Amsterdam fiatal sikeredzője Frank de Boer.
Az utóbbi időben rendkívüli módon megsokszorozódtak az edzőváltások, a Premier League-ben. A legújabb hírek szerint, a Tottenhamtől frissen elbocsátott André Villas-Boas hamarosan
Szerdán rendezték az Angol Ligakupa negyeddöntőinek második felét, melynek során elődöntőbe jutott a Manchester United…
Hosszas őszi sérülését maga mögött hagyva, talán a lehető legjobb pillanatban térhet vissza az Arsenal csapatába, Lukas Podolski. A német csatár az alábbi felvételen már láthatóan vidáman,…
Úgy hírlik, David Moyes a Manchester United trénere már ki is gondolta a téli erősítési tervet, melynek első számú célpontja egy fiatal brazil válogatott védő.
Bár nem játszik túl jól, még is igen nagy kérőköre akad a West Brom ír válogatott csatárának Shane Long-nak, aki a télen elhagyhatja klubját.
Tegnap rendezték az angol Ligakupa első két negyeddöntőjét. Az esélyek egyértelműek voltak, az alábbi két párharc esetében egyaránt, a vendégek továbbjutása volt várható….
Nagyon úgy fest, hogy a télen véget érhet John Guidetti és a Manchester City románca. A fiatal támadó nem kap lehetőséget, ez pedig távozásra sarkallja.
Fernando Torres most már évek óta nem ugyanaz a játékos, mint aki a Chelsea-be igazolása előtt volt. Ám a vele született tehetség természetesen örökké ott lesz a mozdulataiban, még ha élesben…
Saját beismerése szerint is elképzelhető, hogy a távozás mezejére lép az Arsenal francia védője, Bacary Sagna. A jobboldalon bevethető játékos szerződéshosszabbítása egyelőre nagyon lassan…
A West Bromwich Albion hatitalos honlapján tudatta a szurkolókkal, hogy menesztették a csapat vezetőedzőjét Steve Clarke-ot.
Tegnap csúfos vereséget szenvedett a listavezető Arsenal együttese, a Manchester City otthonában, a Premier League 16. fordulójában. A lefújás után a londoni játékosok, az őket idegenbe…
A többnyire csak a gyengécske magyar sportsajtó által nagyszerűnek nevezett, ám valójában meglehetősen kritikán aluli Manchester City – Arsenal meccs után, az angol futball…