Isztria-kupa: Döntetlen a nyitányon
Lejátszotta első összecsapását Markó Edina válogatottja Horvátországban, a hagyományos Isztria kupán, melyen címvédőként vesz részt a női válogatottunk.
Lejátszotta első összecsapását Markó Edina válogatottja Horvátországban, a hagyományos Isztria kupán, melyen címvédőként vesz részt a női válogatottunk.
Ugyan már lezárult az átigazolási piac, ám a hét folyamán így is akadtak újabb bejelentések.
Lendületes játék, kihagyott helyzetek, kapufák jellemezték a Ferencváros dunaújvárosi vendégjátékát, amelyet Lamah gólja döntött el.
Két hazai, és egy vendégsikerrel folytatódott a nyitó forduló. A címvédő szenvedett, a Szpari simázott, a KTE majdnem besült…
Stadionbezárás, mint a csődhelyzet elkerülésének egyik módja? Erről beszélt az Újpest belga tulajdonosa minap.
Az MTK legutóbbi három bajnokiján nem szerzett pontot, míg a Paks idegenben csupán kétszer tudott nyerni. Az OTP Bank Liga tavaszi nyitányán az egyik rossz sorozat megszakadt…
Lezárult a Hölgyek átigazolási piaca is. Az érkezők neve alapján kiegyenlített és izgalmas tavasz elé nézünk, hiszen több csapat is válogatott labdarúgót tudott magához csábítani.
Pénteken este elrajtol a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a csapatok és a bajnokság…
Stieber Zoltán remekbe szabott gólt szerzett a Hamburger SV színeiben, a Mönchengladbach elleni derbin.
Nincs megállás a női NB I-re készülvén. Az MTK és a Ferencváros Törökországban készült/készül, a többiek idehaza, illetve a határhoz közel játszottak.
Iksz aFradi-Lokin, nyert a Videoton, a Pécs és a Kecskemét is, míg a Haladás vereséget szenvedett szlovák ellenfelétől…