Magyar Kupa nyolcaddöntő: Csak nyolcan maradnak
Biztosan ott lesz a negyeddöntőben a Győr és a Honvéd, miután a múlt heti odavágót egyaránt 4-0-val abszolválták. A többi találkozón még kérdéses a továbbjutók kiléte a szoros eredmények miatt…
Biztosan ott lesz a negyeddöntőben a Győr és a Honvéd, miután a múlt heti odavágót egyaránt 4-0-val abszolválták. A többi találkozón még kérdéses a továbbjutók kiléte a szoros eredmények miatt…
A szezon során a Videoton vezetése és Paulo Sousa a csapat trénere is több alkalommal kiakadt a játékvezetésre és a videofelvételek több alkalommal őket igazolták. Így történt ez a tegnapi…
Befejeződött a 2012-2013-as bajnokság őszi szakasza az NB II-ben, ahol a Békéscsaba és a Puskás Akadémia szerezte meg az első helyet. Második helyen a Vasas illetve az Ajka együttese…
Tizenhatrészes sorozatban értékeljük az NB I-es bajnokság tizenhat résztvevőjét. Az első részben a Siófok együttesével foglalkozunk. A keretek erőssége mellett a teljesítményt
Döntetlennel tért vissza a Diósgyőr kispadjára Szentes Lázár korábbi csapata ellen. A Pápa sorozatban negyedik hazai meccsén maradt veretlen, míg a Videoton négy veretlenül…
A Bozsik József emléknapon szépen emlékezett a Honvéd egykori klasszisára. Kispesten kapott ki a Siófok, amivel egyre reménytelenebb helyzetbe kerül Horváth Károly együttese…
A délután négy órási mérkőzések közül a Ferencváros Kecskemétre látogatott, ahol hagyományosan megszenvednek a zöld-fehérek. Ez ezúttal is így történt. A hazaiak…
Rangadóra került sor a bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján. A címvédő Debrecen látogatott Győrbe azzal a szándékkal, hogy megszakítja négymeccses vereségsorozatát…
Keleten a Békéscsaba Putnokra látogat, és győzelmével bebiztosíthatja az őszi győzelmét. Esetleges vereségével a Vasas utolérheti, amennyiben legyőzi a Vácot.
Rangadók színezik a tizenhatodik forduló műsorát – ami a tabellán elfoglalt helyezéseket illeti, ezek közül is kiemelkedik a listavezető és a címvédő csatája.
Tömött nézősorok, és felfokozott hangulat várta a Videoton, és a Genk csapatát a székesfehárvári Sóstói Stadionban. A tét mindkét csapat számára nagy volt…
Optimális esetben már a mai napon történelmi tettet hajthat végre a Videoton futballcsapata, ugyanis első magyar gárdaként továbbjuthat az Európa Liga csoportküzdelmeiből Ehhez…
A Magyar Kupa mai játéknapján hét mérkőzést rendeznek, rendezek volna, egy mérkőzést pedig már tegnap lejátszottak az nyolcaddöntők első felvonásából. Elérkeztünk ahhoz…
Több rangos összecsapást is rendeznek kedden és szerdán az MK negyedik játéknapján. Kiemelkedik a Debrecen nyíregyházi, és a Békéscsaba Vasas elleni találkozója is.
Továbbra is verhetetlennek tűnik a Puskás Akadémia, amely a tavalyi bajnokságban még a Videoton második csapataként szerepelt, újabb győzelmével már őszi elsőként zárt…
z OTP Bank Liga őszi szenzonzáróján a Bozsik stadionból távozott egy ponttal a Haladás. A szombathelyiek hosszú idő után először szereztek pontot idegenben idén. A hazaiak hullámzó…
Támadó futball, sok helyzet, egyetlen gól, megannyi pontatlanság jellemezte a mérkőzést. Győzelmével nagyot ugrott előre a Kaposvár.
A Videoton csak döntetlenre volt képes a Pécs otthonában. Edzőjét immár sokadik alkalommal küldte el a játékvezető a kispadtól. Míg Supka Attila fellélegezhet kissé…
Sorozatban negyedszer kapott ki a bajnokságban a Debrecen, amire legutóbb 2001-ben volt példa. A 722. meccsén irányító mesteredző, Garami József rutinja és játékosai…
Igazi presztízs meccsere került sor Kecskeméten a Széktói stadionban, ahol a Paks vendégszerepelt. A vendégektő többen is kapcsolatban álltak a Hírös város csapatával. Szivics Tomiszlav..
Pintér Attila hetvenötödik alkalommal ült a győri kispadon, Koltai Tamás százhuszonötödször lépett pályára az NB I-ben. Országos egyesnek kikiálltott találkozón kis híján megégtek a…
Fellángolásai voltak a vendég kék-sárgáknak a Megyeri úton az Újpest ellen. Hiába vezet kétszer is a balaton parti csapat, végül a liláké lett a három pont.