Dárdai 5 hozzávalója a sikere recepjtéhez
Már-már szárnyal a Hertha Dárdaival, és ez most nem mélyrepülés…
Már-már szárnyal a Hertha Dárdaival, és ez most nem mélyrepülés…
A Bayer Leverkusen labdarúgócsapata hivatalos közleményben tudatta, hogy…
Dost ezúttal a gólpasszokért felelt, hiszen mindkét találatnál ő volt az előkészítő…
A Bayern hozta a kötelezőt, míg a Paderborn meglepetésre legyőzte a bajor FC Augsburgot. Ezzel egy időben a Schalke is pályára lépett, de a kékek csak ikszelni tudtak.
Rangadónak indult, sima Dortmund verés lett belőle, avagy a Borussia Mönchengladbach…
A következő idénytől Thomas Tuchel venné át a csapat irányítását(?)…
Immáron hat mérkőzést számlál Dárdai Pál és a Hertha BSC veretlenségi sorozata, a fővárosi…
Közösségi oldalán osztotta meg rajongóival a sajnálatos hírt.
Hét közben a mezőny egy része a Német Kupa negyeddöntőjében szerepelt, most azonban…
Nehezen ugyan, de ott van az elődöntőben a Bayern München…
Hatalmas meglepetés, a harmadik ligás Bielefeld büntetőpárbajt követően kiejtette…
Tegnap este drámai körülménye között, hosszabbításban gyűrte le a Borussia Dortmund, a Hoffenheim együttesét.
Drámai csatában múlta felül Klopp alakulata a Hoffenheim csapatát…
Hozta a papírformát a Wolfsburg, mely büntetővel jutott a Német Kupa következő körébe…
A holland sikeredzőt talán csak egykori amszterdami játékosai nem szapulják…
Remek lehetőség adott ma késő délután a Hertha BSC előtt, hogy újabb lépést tegyen a bennmaradás felé.
A lengyel támadó találata döntött a német bajnokság szuperrangadóján.
A hazaiknál Kießling duplázott, eközben a Freiburg is otthon tartotta a három pontot, míg a Werder döntetlent játszott a Mainz ellen.
A Wolfsburg otthon könnyedén nyert, Schürrle is meglőtte első gólját, míg a Hoffenheim hazai pályán lett kiütve, a Frankfurt pedig kétgólos előnyről hullajtott pontokat.
Hétvégén immáron a 27. forduló kerül megrendezésre a Bundesligában, s minden bizonnyal…
Ribéry elismerte, hogy saját hibájából kell hétvégén kívülről néznie a Dortmund elleni rangadót…
A bajor klub katalán mestere Pep Guardiola a fölény ellenére természetesen két lábbal jár a földön, és a veszélyekre figyelmeztet.