Kölcsönadta az örök tehetséget a Benfica
A Benfica hatéves szerződést kötött az Atléticó Madrid játékosával, Pizzivel majd ezzel a lendülettel kölcsönadták az Espanyolnak.
A Benfica hatéves szerződést kötött az Atléticó Madrid játékosával, Pizzivel majd ezzel a lendülettel kölcsönadták az Espanyolnak.
Az olasz edző, Carlo Ancelotti nagyon reméli, hogy az elkövetkezendő egy hónap során sikerül megegyezni Gareth Bale-ről, a Real Madridnak, és a Tottenahmnek, és így véget ér a hosszú huzavona.
Az már az este korábbi részében eldőlt, hogy az angol Manchester City lesz az idei Audi Kupa döntőjének résztvevője, miután fölényesen elgyőzte az AC Milan együttesét. A második…
A Tottenham Hotspur csapatához szerződik a Steua Bukarest román bekkje, Vlad Chiriches – erősítette meg a játékos ügynöke.
Münchenben, ironikus módon a BMW „városában” rendezik meg idén nyáron is az Audi Kupát. A torna már-már tradicionálisnak mondható, értékét pedig rendre növeli a tény, hogy mindig…
Egyre inkább közelednek az európai él bajnokságok idényrajtjai, ám addig is a szurkolók kedvencei a felkészülés jegyében, gyakran utaznak a tengerentúlra, egy kis haknival egybekötött…
Ugyan a „maradna” szóval kicsit mellélőttünk, ugyanis Joey Barton már egy hónapja visszatért a Marseille-i kölcsönből, a QPR-hoz. Ennek ellenére saját elmondása szerint is a…
Az SK Puntigamer Sturm Graz nagyon pocsék szezonkezdetet produkál. Az Europa Liga selejtezőben izlandi ellenfelével nem bírt, a bajnokságban két forduló alatt egy pontot kapartak össze.
Már az előző szezon során is hódított népszerű összefoglaló, heti cikk-járatunk, a Valahol Európában. Sorozatunk címét Radványi Géza azonos című 1947-es filmsikerétől kölcsönöztük.
A tegnapi napon hivatalossá vált, a már jó ideje tartó huzavona, így Gary Hooper a Celtic-től a Norwich Cityhez igazolt. Ennek kiegyensúlyozására, a glasgow-iak máris pótlásba kezdtek.
A spanyol bajnok FC Barcelona ma este Lengyelországban lép pályára, a Lechia Gdansk ellenében. Jó hír lehet a katalánok rajongóinak számára, hogy bekerült a meccs keretbe,…
Az orosz, a román, a szlovák, a lengyel, és a svájci bajnokság hétvégi összefoglalója, tömören, ám minden lényeges információt közölve, az európai klubfutball rajongóinak…
Soha nem lehet tudni, melyik az utolsó napod, Christian „Chucho” Benítez sem gondolta volna, mikor tegnap este bemutatkozott új csapatában, hogy az lesz élete utolsó fellépése.
Bár sokat zuhant a portugál Nani ázsiója, az elmúlt egy évben, mégis nagy rá a kereslet. A minap, a francia AS Monacótól is elismerték, hogy szeretnék a nyári erősítéseik során, a…
A Manchester United korábbi egyik legfontosabb kiegészítő emberével, a dél-koreai Park Ji-Szunggal erősítette meg keretét a PSV Eindhoven. Bár a tárgyalások jó ideig elhúzódtak, szinte…
Nem sikerült a bravúr Panama számára, így ezúttal is, mint 2005-ben csupán az ezüstéremmel kell beérniük. A fájdalom még nagy, de nemsokára nagyon szépen csillog majd az az ezüst is.
Bár a minap Sindzsi Kagawa, a Manchester United japán légiósa azt nyilatkozta, hogy pályafutása későbbi szakaszában újra szívesen lenne a Dortmund játékosa, ez mostanság…
Közös megegyezéssel szerződést bontott José Bosingwa a Queens Park Rangers együttesével. A rutinos védő hároméves szerződést kötött a török Trabzonsporral.
Az osztrák Tipp3 Bundesliga több meglepetéssel is szolgált. A rangadón a vártnál lényegesen simább győzelem született, az újonc pedig Grazból vitte el a három pontot.
A Red Bull Salzburg szlovén válogatott futballistája ebben az idényben kedvenc helyén játszhat, mindezt remek produkcióval köszöni meg edzőjének.
A cím csalóka lehet, de tényleg ezt történt, a Sevilla 3-1-re diadalmaskodott a Barcelona SC elleni Copa Euroamericana meccsen. Lényeges észrevenni a különbséget…
Dzsudzsák Balázs a lelátóról nézte végig csapata csúfos vereségét a városi rivális Szpartak Moszkvával szemben. Ezzel pedig kijelenthető, hogy a Szpartak repülőrajtot vett és nagyon jó formában van.
A súlyos beteg Rooie Macknak teljesült az utolsó kívánsága: három nappal a halála előtt kedvenc csapatának a Feyenoordnak az edzésén járt.
A Red Bull Salzburg a korábbiakban nem feltétlenül az célszerzű és okos húzásairól volt híres az átigazolási piacon, az egyik legnagyobb baki- igazolás végleg távozik.