Újabb Basel tehetség távozott
Az FC Basel együttesének fiatal védője Ukrajnában folytattja karrierjét – bár a Kijev első ajánlatára még nemleges választ adott.
Az FC Basel együttesének fiatal védője Ukrajnában folytattja karrierjét – bár a Kijev első ajánlatára még nemleges választ adott.
Csütörtökön összesen 40 párharc visszavágója került megrendezésre az Európa Liga második selejtezőkörében. A gólok csak úgy potyogtak, ahogyan a nagy nevek is a porba hulltak…
Négy találkozó jutott a Kispestnek Európában. A Vojvodina minden megingást kihasználva magabiztosan verte a piros-feketéket.
Bár korábban inkább arról lehetett olvasni, hogy az angol Chelsea érdeklődik Didier Drogba visszaszerzéséről, ám a legújabb pletykák szerint mégsem a veterán elefántcsontpartit, hanem…
A hölgyek Europa Bajnokságának megvan az egyik döntőse Németország személyében, a Nationalelf a házigazda svédek ellen nyert az elődöntőben.
A Red Bull Salzburg nagyon magabiztosan és remek futballal nyerte első bajnoki meccsét, a látottak fényében a Bajnokok Ligája szereplést már nem csak álmodozásnak tartják.
Kijavítaná hibáit, és kétgólos hátrányát ledolgozva jutna tovább a Honvéd. Erre minden esélye meg is van Marco Rossi együttesének.
A Bajnokok Ligája, dél-amerikai megfelelőjének döntőjét rendezték tegnap este. Pontosabban annak is a visszavágóját, a brazil Atlético Mineiro, és a paraguayi Olimpia Asunción között.
Mindenki várta az álomdöntőt, mely az USA-Mexikó összecsapás lett volna. A déli szomszéd fanatikusai szerették volna, ha amerikai honból hódítják el a serleget a házigazdát megverve…
Nagyban dübörög a felkészülés Európában, a következő idény kezdetére. A Ligue 1, és a Primera Divison két ezüstérmese, azaz az Olympique Lyon, és a Real Madrid csapott össze tegnap…
Nem bírt egymással a Zamalek és az Al Ahly az Afrikai Bajnokok Ligája csoportkörében. A két egyiptomi gigász csatája a legnagyobb rangadónak számít a fekete kontinensen.
Ismét sokkolta saját, és klubja, a CSZKA Moszkva rajongóit a korábbi brazil válogatott Vágner Love. Ugyan ő tekinthető az orosz bajnokság történetének, egyik legsikeresebb, és…
Már egy ideje ismert volt a tény, hogy a pénzügyi gondokkal küszködő Málaga csapatával felbontotta élő szerződését, a brazil Júlio Baptista. Ma pedig hivatalosan is bejelentették,…
Igaz még messze az átigazolási időszak vége, még jó pár héten keresztül csámcsoghatunk a legfrissebb pletykákon, kacsákon és átigazolási tényeken, azonban már most sem panaszkodhatunk…
Szép summát keresett a Videoton az Európa Liga előző szezonjában, majd’ kétmillió euró érkezik a székesfehérváriak bankszámlájára.
Gólerős kolumbiai támadóval erősítette meg támadószekcióját a tavalyi szezonban csúnyán leszereplő Sporting.
Az FK Austria Wien csatárát német és spanyol csapat is vitte volna, a legújabb jelentkezők a Szigetorszából származnak.
A dán, az orosz, a lengyel, a svájci, és a cseh bajnokság hétvégi összefoglalója, tömören, ám minden lényeges információt közölve, az európai klubfutball rajongóinak…
Az ukrán, a horvát, a szlovák, a szlovén, és a román bajnokság hétvégi összefoglalója, tömören, ám minden lényeges információt közölve, az európai klubfutball rajongóinak…
Kialakult a 2013-as Gold Cup elődöntőjének párosítása, miután lejátszották a hátralévő két negyeddöntő párharcot. A házigazda sikeréhez kétség sem férhetett, míg Costa Rica némi meglepetésre elbukfencezett.
Az eindhoveni PSV egykori kapusa, Heurelho Gomes kacérkodik az Eredivisiebe való visszatéréssel, ugyanis a Tottenham Hotspurnél nem tartanak rá nagy igényt, és mivel már két éve…
Útjára gyepen a labda az osztrák Tipp3 Bundesligaban. Az első fordulóban a címvédő és a favorit is sima győzelmet aratott, a Rapid és a Sturm ikszeltek.
A férfiakkal ellentétben, az Észak-Korea női labdarúgása sokkal előrébb tart, mint déli testvéreiké. A legutóbbi, 2011-es Világbajnokságon is, a kommunizmusban élő északiak lehettek ott,…
Szinte napra pontosan egy éve, hogy a svéd csatársztár, Zlatan Ibrahimovic a háta mögött hagyta az AC Milan együttesét, és a Serie A mezőnyét, hogy egy temérdek pénzért európai élklubbá…