„Nagyon büszkék lehetünk erre a »nagylányra«” – Dörnyei Balázs
Három játékos is búcsút intett a Ferencvárosnak, köztük Zeller Dóra, aki Németországban folytatja pályafutását. A zöld-fehérek vezetőedzőjét…
Három játékos is búcsút intett a Ferencvárosnak, köztük Zeller Dóra, aki Németországban folytatja pályafutását. A zöld-fehérek vezetőedzőjét…
Nagy kihívás előtt áll a Ferencváros tizenkilenc esztendős támadója, Zeller Dóra. A tizenkilenc éves játékos Hoffenheimbe igazol.
Tovább erősödött a címvédő támadószekciója, miután pénteken Kaján Zsanett is aláírt. Fogl Katalin és Diószegi Fanni után a 2013-2014 felfedezettje a harmadik nyári szerzemény.
Alig egy napja, hogy az Astra csatárát, Fogl Katalint szerződtette az MTK, máris itt az újabb bejelentés. Diószegi Fanni is kék-fehérben szerepel a jövőben.
Pár hete ért véget a bajnokság a hölgyeknél, és nagyon sok minden történt a háttérben is. Most ezekről igyekszünk egy átfogó képet alkotni.
Jövő nyáron sem maradnak futball nélkül a fanatikus szurkolók, hiszen a női világbajnokságot rendezik Kanadában. A szervezők bemutatták a torna kabalafiguráját.
Soha rosszabb évet! Mondhatná Pinczi Anita és Vágó Fanny. A két játékos a mögöttünk hagyott szezonban fejenként öt aranyéremmel lett gazdagabb. Emellett Vágó még egy bronzérmet is magáénak tudhat.
Csatársorát erősítette meg elsőként a friss kupagyőztes, és magyar bajnok MTK. Az Astra rutinos támadója, Fogl Katalin kék-fehérben folytatja.
A magyar női válogatott legyőzte Kazahsztán szombaton, így továbbra is negyedik helyen áll csoportjában a világbajnoki selejtezőkön. Markó Edinát a találkozó után kérdeztük a tavaszi tapasztalatokról.
Bő két hete ért véget a bajnokság a női élvonalban, és az MTK sorozatban ötödik, története hatodik aranyát zsebelte be. Nyolcrészes szezonértékelőnkben utolsóként a bajnok MTK idényére tekintünk vissza.
Két hete ért véget a női élvonal 2013-14-es idénye. Nyolcrészes sorozatunkban a számokat is segítségül hívva elemezzük ki a csapatok szereplését. A hetedik részben az Astra együttesével foglalkozunk.
Világbajnoki selejtezőn léptek pályára a mieink Kazahsztánban, és ugyan a papírforma sima magyar sikert ígért, meg kellett – nem csak a meleg miatt – izzadni a győzelemért.
A finiséhez közeledik a hölgyek vb-selejtezője, amelynek keretében szombat délután Kazahsztán otthonában lép pályára Markó Edina együttese.
Az UEFA közzétette, mely együttesek nyerték el a rendezés jogát a 2014-2015-ös BL idény selejtezőire.
Másfél hete ért véget a női élvonal 2013-14-es idénye. Nyolcrészes sorozatunkban a számokat is segítségül hívva elemezzük ki a csapatok szereplését. A hatodik részben a Ferencváros együttesével foglalkozunk.
Öt aranyérmet is bezsebelt Vágó Fanny és Pinczi Anita a 2013-2014-es szezonban, miután szerda délután a román Olimpia Cluj megnyerte a román kupát.
Másfél hete ért véget a női élvonal 2013-14-es idénye. Nyolcrészes sorozatunkban a számokat is segítségül hívva elemezzük ki a csapatok szereplését. Az ötödik részben a Viktória együttesével foglalkozunk.
Ugyan selejtezőt kell játszania magyar bajnoknak, ám az első kalapból várhatja a sorsolást. Több korábbi kvalifikációs ellenféllel sem kerül össze Medgyes Péter együttese.
tt kopogtat az ajtón a labdarúgó-világbajnokság, mely maholnap megkezdődik. Ebből az apropóból pedig…
Az egy éves felsőőri kaland után Grazban folytatja a válogatott középpályás, Sipos Lilla.
Bő egy hete ért véget a bajnokság, és ezúttal a bronzéremért zajló párharcban érdekelt feleket kérdeztük, miként tekintenek vissza egyrészt a harmadik helyért zajló csatára, másrészt a szezonra.
Egy hete ért véget a női élvonal, nyolcrészes sorozatunkban bemutatjuk a csapatok szereplését, segítségül hívva a számokat is. A negyedik részben a Femina együttesével foglalkozunk.
A múlt hétvégén befejeződtek a női élvonal küzdelmei, nyolcrészes sorozatunkban bemutatjuk a csapatok szereplését, segítségül hívva a számokat is. Harmadik részben az Újpesttel foglalkozunk.
Alig kezdődött el a svéd női bajnokság 2014-es (tavaszi-őszi) kiírása, máris drámaivá alakult a helyzet, a tizenkét csapatos mezőnyben.