Cacéres 1 hónapra kidőlt
A Juventus elvesztette uruguayi középhátvédjét, aki eddig az összes meccsen kezdett.
A Juventus elvesztette uruguayi középhátvédjét, aki eddig az összes meccsen kezdett.
Ezúttal az olasz bajnoki mérkőzések hozhatnak a zsebedbe egy kis pénzt…
Az indonéz tulajdonos biztosította a szurkolókat afelől, hogy Mazzarri marad, de januárban aktívak lehetnek a piacon.
A Csikóhalak erősítenek a támadószekcióban, a több világversenyt is megjárt Hugo Almeida az új szerzemény.
A Juventus veterán középpályása, Andrea Pirlo a nyári Világbajnokságot követően úgy határozott, hogy visszavonul az olasz válogatottól,…
Köztudott, hogy mind az Ágyúsok, mind pedig az Öreg Hölgy támadósorának megerősítésén sáfárkodik…
Odahaza nyert a Fiorentina és a Napoli is, előbbi simán, utóbbi szenvedve.
A Juventus és a Roma hatalmas meccset játszott egymással, azonban a bíró munkásságáról is emlékezetes marad ez a meccs sajnos.
Remek mérkőzést játszott egymással a Lazio és a Sassuolo csapata, míg a Sampdoria megállíthatatlannak tűnik.
Elérkezett a nagy pillanat, kiderül, hogy melyik gigász az erősebb. Ma este 18:00, nem szabad kihagyni!
A Milan 3 fordulót követően újra nyerni tudott, míg a Hellas Verona múltkori vereségét most korrigálta egy győzelemmel.
A hétvége legnagyobb meccse egyértelműen a Juventus-Roma lesz, de ezen kívül is sok remek összecsapás várható.
Az AS Roma középpályása, Radja Nainggolan nagyon határozottan nyilatkozott elképzeléseiről a hétvégi, Juventus elleni Serie A szuperderbi előtt.
Nincs tovább, úgy döntött, hogy a szezon végén befejezi profi pályafutását…
A Torino mestere végigizgulta csapata meccsét a Köbenhavn ellen.
Ugyan már hosszú évek óta nem a legnagyobb szupersztárok között emlegetik nevét, Francesco Totti még tegnap, 38 évesen…
A Bayern München idén nyáron igazolt védője, Mehdi Benatia hatalmas tisztelettel beszélt mind a bajor sztárcsapatról,…
Lazio győzelemmel és Djordjevic triplával zárult az olasz élvonalbeli…
A Tuttosport információi szerint az Öreg Hölgy vezetősége azon dolgozik, hogy…
Ahogy már ma reggel megírtuk, az AC Milan hivatalosan is elismerte, hogy bizony vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miként tudnák…
A spanyol Rafael Benítez a jelek szerint nem egy gyáva vezetőedző. Bár vészesen inog pozíciója a Napoli kispadján, mégis…
Ádáz küzdelmet hozott a Derby della Lanterna, mindkét csapat próbálkozott, de inkább csak egymást faragták, végül a Sampdoria örülhetett.
A legújabb hírek szerint az AC Milan csapatánál azon törik a fejüket, hogy miként tudnák jelenlegi otthonukat elhagyni, és egy újabb,…
Az Inter hatalmas pofonba szaladt bele hazai pályán, míg a Milan ismételten csak egy döntetlenre volt képes.