
magyar bajnokság



NB II: egykori játékosával erősített a Vasas – HIVATALOS
Tíz év után játszhat újra az angyalföldieknél…

Súlyos sérülést szenvedett a Fehérvár új igazolása – HIVATALOS
Kellemetlen veszteség érte a csapatot…


NB I: felcserélték a Puskás Akadémia mérkőzésének pályaválasztóját – HIVATALOS
A felcsútiak nemzetközi szereplésére való tekintettel…

A csapat korábbi edzőjét követi a Ferencváros játékosa – sajtóhír
Ezért nem lépett pályára a BL-selejtezőn…



Klubot válthat a Kecskemét brazil légiósa – sajtóhír
Már a harmadik magyar csapatnál próbálhat szerencsét…
Grzelak: „Az eddigi tapasztalataim alapján pozitív volt a rajt”
Az Újpest edzője elismerte, az ellenfél jobb volt…
NB II: a Vasas hátrányból győzött, a Honvéd döntetlennel rajtolt – KÖRKÉP
Egyik élvonalbeli kieső sem tudott győzni…
A Paks NB II-es csapattal kötött együttműködést – HIVATALOS
Akik nem játszanak az NB I-ben, a másodosztályban juthatnak szerephez…
Utánpótlás-edzőként folytatja a Honvéd visszavonuló legendája – HIVATALOS
Továbbra is marad a klub kötelékében…