Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Az Európa-bajnokságon gólt szerző magyar szélső iránt megnövekedett az érdeklődés, így külföldön folytatja pályafutását…
(Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
A svájci élvonalbeli St. Gallen együttesében folytatja pályafutását az Újpest magyar válogatott szélsője, Csoboth Kevin, aki négyéves szerződést kötött új csapatával.
A 24 éves pécsi származású szélső korábban 2017 és 2021 között a Benfica akadémiáján pallérozódott, majd a Fehérvár színeiben tért haza, két évvel ezelőtt került Újpestre. Csoboth az elmúlt két idényben 65 mérkőzésen 13 gólt szerzett a lila-fehérek színeiben, az előző bajnoki idényben hétszer volt eredményes.
A korábbi híresztelések szerint a svájci egyesület egymillió euró körüli átigazolási díjat fizetett az Újpestnek a válogatott labdarúgó szolgálataiért cserébe.
“Szeretném megköszönni az Újpest FC vezetőségének a korrekt hozzáállást az átigazolásom kapcsán. Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést, hiszen még szinte gyerekként érkeztem, most pedig válogatott játékosként távozom. Mégis nyugodt vagyok, mert kizártnak tartom, hogy olyan helyzetbe kerüljön a klub, mint amilyenben akkor volt, amikor visszautasítottam egy komoly ajánlatot, és inkább maradtam segíteni. Szeretném megköszönni a szurkolóknak is, hogy mindössze öt perc NB I-es rutin mellett is megadták nekem a bizalmat, és támogattak abban, hogy a bajnokságban, sőt a válogatottban is le tudtam tenni a névjegyem. Örökre a szívemben maradtok, boldogan fogok visszagondolni az itt töltött évekre. A közös utunk most véget ért, de remélem, magamra húzhatom még az Újpest mezét” – búcsúzott Csoboth az Újpesttől.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot