Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ritka, mint a fehér holló: a csatár nemet mondott Kínára

Ez az igazi hír, ebben van hírérték. Nem abban, ha valakit leigazoltak a kínai ligába, hanem ha valaki fogja magát, sarkára áll és azt suttogja az ügynöke fülébe, hogy “kérlek ne adj el”. Most a távol-keleti ország pénze nem szédítette meg az AC Milan labdarúgóját, még ha milánói csapat nem feltétlenül tartotta volna meg a játékost.

im_milan_pescara_bacca_montella

Az a hős, ki nem fogadta el a több, mint tízmilliós fizetést nem más, mint Carlos Bacca. Igazán megsüvegelendő döntés ez, hiszen azért így sem hal éhen, de legalább a világ egyik legpatinásabb klubjában játszik. Mondjuk más kérdés, hogy játszik-e vagy sem, mert azért az elmúlt hetek nem róla szóltak a csapatnál. Inkább Lapadularól, Locatelliről, Donnarummaról és így tovább.

Azért érdekes ez a történet, mert Bacca nem tartozik a Milan szurkolók kedvencei közé. Többen elégedetten koccintanának sörrel, ha távozna a klubtól. Annak ellenére, hogy nincs rossz mérlege Milánóban. Tizennégy mérkőzésen hat gólig jutott és két gólpassza is van a kolumbiai befejező csatárnak. Azonban sokan kifogásolják a hozzáállást, illetve a mezőnymunkáját. Igazából egyikből adódik a másik. És igen, képes akár hosszú-hosszú percekre kivenni magát a játékból mindenféle ok nélkül. Ráadásul sok kérője van és az ő általa befolyt pénzből erősítenének meg sokan a keretet. Igazából ő az egyetlen játékos jelenleg, akit tudnának értékesíteni.

La Gazzetta dello Sport szerint a kínai befektetők egy harmincmilliós ajánlattal dobták a klubszékház ablakát. A támadó ügynöke azonban elhárította a dolgokat mielőtt nagyon megindult volna a média abba az irányba, hogy Bacca távozik:

” Boldog a Milannál és maradni akar. Azért jött ide mert nyerni akar, és még több trófeát akar begyűjteni a Szuperkupa után.” – mondta Sergio Barilla a menedzser.

Mindenesetre a fent említett olasz oldal arról ír, hogy három csapat is figyeli a kolumbiai támadót, a Tianjin Quanjian,Guangzhou Evergrande és a Shanghai Shenhua. Ergo ennek a sztorinak azért még nincs vége. Legalábbis január végéig biztosan nem lesz.

Szerző: Borbély Szabolcs