Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A Real Madrid trénere, Zinédine Zidane nagyon bosszús volt amiatt, hogy csapata vesztesen hagyta el a Mestalla gyepét a Valencia ellen egy, a tizenhatodik fordulóból elhalasztott bajnoki találkozó pótlásán.
(Kép: marca.com)
Mint ismert a Real Madrid elszalasztotta az esélyt, hogy meglépjen a Barcelona – Sevilla duótól azzal, hogy kikapott 2:1-re a Valencia otthonában. A találkozót követően a blancók trénere, Zinédine Zidane bosszúsan nyilatkozott. “10 perc alatt veszítettük el a meccset! Ez idő alatt nagyon kinyíltunk, és egy ***** labdaérintésen elbuktunk!” – így a 44 éves szakvezető, aki vélhetően Raphael Varane megmozdulására utalhatott, a francia középhátvéd ugyanis az ellenfél térfelén ügyetlenkedett a Valencia második gólja előtt.
“Csakis magunkat okolhatjuk amiatt, hogy borzasztóan kezdtünk! Ha nem koncentrálsz kellően, akkor az ellenfeled megbüntet érte, ez ilyen egyszerű A megfelelő hozzáállás elengedhetetlenül fontos a futballban! A bekapott gólok után idővel feljavultunk, megvoltak a lehetőségeink is, de a végén mindig pontatlanok voltunk!” – Folytatta Zidane, hozzátéve, hogy nem akarja ezzel a Valencia érdemeit kisebbíteni.
Végezetül a blancók trénere odabökött egyet a kétkedőknek is: “Mindenki tudja, hogy nem ettől a meccstől függ majd a bajnoki cím sorsa! Most lesz időnk kicsit pihenni, majd maximálisan fel kell készülnünk a vasárnapi bajnokira!”
A “királyi gárdára” egyébként közel sem vár könnyű feladat hétvégén, hiszen a Villarreal otthonában vendégeskednek CR-ék.
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..