Közel a bajnoki cím!
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
A Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund is kihirdette kezdőcsapatát a Bajnokok Ligája visszavágó mérkőzésre…
(Photo by Hendrik Deckers/Borussia Dortmund via Getty Images)
A hazaiak vezetőedzője, Luis Enrique az elmúlt heti első mérkőzéshez képest két helyen változtatott. Az egyik az kényszerből volt, ugyanis Lucas Hernández sérülést szenvedett, a helyére pedig a brazil Beraldo került be és nem Skriniar. A másik változtatás pedig az, hogy Barcola helyére Goncalo Ramos került be, így Mbappé a balszélen fog ezúttal játszani.
A németek trénere, Edin Terzic pedig nem nyúlt hozzá az odavágón egygólos előnyt szerző csapatához, tehát ugyanazzal a kezdővel áll fel a horvát szakember.
A KEZDŐCSAPATOK:
PSG: Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Beraldo, Mendes – Zaire-Emery, Vitinha, Ruiz – Dembélé, Ramos, Mbappé. Vezetőedző: Luis Enrique
BVB: Kobel – Ryerson, Schlotterbeck, Hummels, Maatsen – Can, Sabitzer – Adeyemi, Brandt, Sancho – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…