Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
Újabb együttes nevezte meg harmincas bő keretét a világbajnokságra. A legfrissebb névsort Dél-Korea hozta nyilvánosságra.
A 2002 óta rendre résztvevő Koreai Köztársaság huszonhárom + hét fős keretet hirdetett, amelyben a harmadik vb-jére készülő Lee Seungwoo és Lee Chungyoung is szerepel, míg Kim Minjae, valamint Yeom Kihun sem léphet pályára Oroszországban sérülés miatt, helyükre Oh Bansuk és Lee Chungyoung kapott meghívót. A csapatkapitányi szalagot Ki Sungyueng viselheti majd a tornán.
A keret:
Kim Seunggyu (Vissel Kobe, japán), Kim Jinhyeon (Cerezo Osaka, japán), Cho Hyeonwoo (FC Daegu) – kapusok
Kim Younggwon (Guangzhou, kínai), Jang Hyunsoo (FC Tokyo, japán), Jeong Seunghyeon (FC Tokyo, japán), Yun Yeongseon (Seongnam FC), Kwon Kyungwon (Tianjin Quanjian, kínai), Oh Bansuk (Jeju United FC), Kim Jinsu (Jeonbuk Hyunday Motors), Kim Minwoo (Suwon Samsung Bluewings), Park Jooho (Ulsan Hyunday), Hong Chul (Suwon Samsung Bluewings), Go Yohan (FC Seoul), Lee Young (Jeonbuk Hyunday Motors) – védők
Ki Sungyueng (Swansea City, walesi), Jeong Wooyoung (Vissel Kobe, japán), Kwon Changhoon (FCO Dijon, francia), Ju Sejong (FC Seoul), Koo Jacheol (FC Augsburg, német), Le Jaesung (Jeonbuk Hyunday Motors), Lee Seungwoo (Hellas Verona, olasz), Moon Sunmin (Incheon United FC), Lee Chungyong (Crystal Palace, angol) – középpályások
Kim Shinwook (Jeonbuk Hyunday Motors), Son Heungmin (Tottenham, angol), Hwang Heechan (FC Salzburg, osztrák), Lee Keunho (Gangwon FC) – támadók
Tartalékok: Gu Sungyun (Consadole Sapporo, japán, kapus), Choi Chulsoon (Jeonbuk Hyunday Motors, védő), Son Junho (Jeonbuk Hyunday Motors), Lee Myungjoo (Al Ain, szaúdi), Lee Changmin (Jeju United), Ji Dongwon (SV Darmstadt, német), Suk Hyunjun (Troyes, francia)
A dél-koreaiak a címvédő németekkel, a mexikóiakkal és a svédekkel néznek farkasszemet az F. csoportban.
~GS~
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!