Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A Dél-amerikai labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) a résztvevő csapatokkal egyetértésben megállapodott arról, hogy a Libertadores-kupa döntőjének visszavágóját a biztonság érdekében semleges helyszínen, Argentína határain kívül fogják megrendezni….
Mint beszámoltunk róla, a szombaton magyar idő szerint 21 órára tervezett finálé előtt két órával a Boca Juniors csapatbuszát az Estadio Monumentalhoz érkezve a házigazda River Plate szurkolói kegyetlenül megdobálták, a busz ablakai betörtek, több játékos és stábtag sérüléseket szenvedett, legkevesebb három embert közülük kórházba szállítottak, köztük a Boca csapatkapitányát, Pablo Perezt, akinek szilánkokat kellett eltávolítani a szeméből.
Végül a mérkőzést nem rendezték meg vasárnap sem, hanem egy úgy döntöttek, hogy későbbi időpontra halasztják, hogy a szurkolói támadásban megsérült játékosok is felépüljenek, és ne egy ilyen pályán kívüli atrocitás befolyásolja a két ősi rivális fináléjának végkimenetelét.
A keddi ülésen kiderült, hogy a döntő második mérkőzését a december 8-9-i hétvégén rendezik majd meg semleges helyszínen, melyre a CONMEBOL fogja fizetni mindkét csapat teljes stábjának az úti költségeit.
Lehetséges helyszín az olaszországi Genova városa mellett Dél-Amerikából Brazília vagy Paraguay lehet, továbbá Abu Dzabi, Doha és Miami került említésre a nemzetközi sajtóban. Hamarosan remélhetőleg a helyszín is ismertté válik.
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..