Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga 2012-2013 Ősz – Értékelő 3. rész: Atomvárosi döntetlen-sorozatok

Tizenhatrészes sorozatban értékeljük az NB I-es bajnokság tizenhat résztvevőjét. A negyedik részben a Paks együttesével foglalkozunk. A keretek erőssége mellett a teljesítményt, valamint az anyagi és egyéb nehézségeket is megpróbáljuk elemezni. Illetve az edzők hatását az adott csapatra.

14. Paks 15 3 8 4 19-18 +1 17

Az őszi szezonban már a harmadik edző ül a padon. Korábban a sikeredző Kis Károly volt, aki nagy meglepetésre két éve kivitte nemzetközi porondra a Paksot, miután ezüstérmes lett a csapat. Sőt! A nemzetközi kupában csak a skót Hearts parancsolt megálljt a Tolna megyeieknek, úgy, hogy továbbra is csak magyar futballistákat foglalkoztatnak. Az idei bajnokságot nem kezdte valami fényesen a csapat, az első öt fordulóban három pontot szerzett a csapat, ám Kis Károly az első fordulóban, a Pécstől elszenvedett vereség után lemondott, helyére Máté Csaba került. A korábban a válogatottnál Erwin Koeman munkáját segítő szakember négy mérkőzésen irányította a csapatot. Ez alatt az időszak alatt három pontot gyűjtött a Paks. Augusztus 30-án pedig Szivics Tomiszlav, a Kecskemét korábbi trénere ült le a kispadra. A szerb szakember rögvest győzelemmel mutatkozott be a kispadon. A jelenlegi évadban amióta Szivics az edző kiegyensúlyozottan szerepel a zöld-fehér együttes, ám a sok döntetlen miatt nem tud előre lépni, pedig több potenciál van ebben a társaságban.

A keret:

A paksiak a nevek alapján nyugodtan ott loholhatnának az élmezőny sarkában, ám a sok döntetlen, utolsó pillanatokban elvesztett pont miatt éppen a vonal felett áll. Sokszor egyéni hibák előzték meg azokat a gólokat, amelyeket, ha elkerült volna a brigád, most előkelőbb pozícióban várhatná a telet a csapat. Nézzük, hogy az egyes posztokon miként teljesítettek a tolnaiak.

Kapusok: Csernyánszki Norbert és Kovács Attila személyében két rutinos játékos áll rendelkezésre, míg Pokorni Péter a jövő embere lehet. Kovács és Pokorni saját nevelés. Előbbi már a feljutás évében Pakson futballozott. Mindhárman kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, igaz Kovácsnak hosszú időt kellett sérülés miatt kihagynia. Csernyánszki mellett a debreceni évei szólnak, amikor is bajnokcsapat tagja volt és nemzetközi kupában is védett. A kapus kérdés nem aktuális.

Védelem: Jobbára fiatalok szerepelnek itt, hiszen a legidősebb játékos a korábbi válogatott, a Dunaferrel és a Debrecennel is bajnok Éger László a maga 33 évével. A többiek mind a húszas éveik elején/közepén járnak. Ennek ellenére nem rutintalanok a játékosok. A legkevesebb mérkőzést játszó Eppel Márton is 30 bajnokin lépett pályára – jobbára támadóként. A hátvédsorban tehát szintén ugyanaz a jellemző, mint a kapusoknál.

Középpálya: Itt is olyan nevekkel találkozhatunk, akik korábbi csapataikban meghatározó szerepet töltöttek be. Jónéhányan már száznál is több alkalommal léptek pályára a legfelsőbb osztályban, tehát rutinnak a középpályások sincsenek híján. A védelemhez hasonlóan ezen a poszton is egyetlen olyan játékos – Sipeki István – van, aki már túl van a harmincon, és a legrutinosabb középpályásnak számít. És nemcsak a pályán vannak, hanem menetrendszerűen segítik góllal, gólpasszokkal a csapatot. A változtatás itt sem indokolt. De természetesen a riválisok erősítéseinak függvényében várható játékosmozgás a télen. Egyetlen negatívum, hogy a nyáron távozó tavalyi házi gólkirály, Böde Dániel már a Ferencvárost segíti góljaival.

Támadók: A magyar NB I. jelenlegi legeredményesebb támadója található a keretben Tököli Attila személyében. Rajta aztán igazán nem fog az idő, amióta bemutatkozott az NB I-ben, némi másodosztályú szereplés után kétszeres gólkirály, kétszeres magyar bajnok és ugyanennyiszer kupagyőztes. Simon Attilával együtt voltak Szivics játékosai még Kecskeméten, és akkor nem nagyon jött ki a két labdarúgó az edzővel, most annyiban változott a helyzet, hogy egyikük rendszeresen kezdőként kap helyet a csapatban, és Tököli úgy tűnik, lehiggadt, megfontoltabb lett, és ezzel rendre erőssége klubjának. Váratlan megoldásai még harminchat évesen is kiemelik az átlagból. A többi támadó meg sem közelíti a korábbi gólkirályt, igaz egyre kevesebbszer talál kapuba Tököli, de amikor megteszi, azzal pontot szerez csapata. A lendület megvan, a helyzetkihasználás nem mindig. Szivicsnek ezen kell majd változtatnia télen.

Konklúzió: Rutinos játékosok alkotják a zöld-fehérek keretét, még akkor is igaz ez, ha csak a korukat nézzük legtöbbjüknek. Szivicsnek semmi más dolga nincs, csak megtalálni a nyerő taktikát, és összerakni egy lendületes csapatot, ami sikerült neki már Kecskeméten is korábban.

Anyagi lehetőségek:

A klubnál nem lehet anyagi gondokról olvasni, így a gazdálkodás pozitív oldaláról lehet nyilatkozni. A játékosok időben bérükhöz jutnak. Így pedig tényleg csak a munkára kell koncentrálniuk.

Egyéb nehézségek:

A paksiaknális a stadion a legnagyobb probléma, hiszen mindössze 6150 főt képes befogadni, ami egy nevesebb csapat ellen kevés. Azonban rendre újítanak valamit, legútóbb a nyáron újabb székeket szereltek fel, és két új edzőpályát húztak fel a szakemberek.

Az edző:

Mivel Szivics Tomiszlav ült az idén több mérkőzésen a kispadon, így vele kezdenénk értékelésünket. A volt kecskeméti edzőt csak az nem ismeri, aki nem követi a labdarúgást. A szakember a támadó-futball híve. A munkája már Kecskeméten is sikert aratott, nem hiába lett 2011-ben kupagyőztes csapatával. Ugyan Tököli Attilával és Simon Attilával mintha nehezebben jönne ki, mint más játékosaival – talán a hasonló csökönyös tulajdonságaik miatt –, mint más játékosával, mégis eredményesen tudnak együtt dolgozni. Tavaszra garantáltan fellendíti a Paksot.

A csapat statisztikái az első 15 fordulóban:

Házi góllista: Simon Attila 7 gól; Lázok János, Tököli Attila, Eppel Márton 2-2 gól; Heffler Norbert, Éger László, Kiss Tamás, Sipeki István, Vayer Gábor, Kulcsár Dávid 1-1 gól

Leghosszabb veretlenségi sorozat: 5 mérkőzés: 9 és 13. forduló között

Leghosszabb vereségsorozat: Hosszabb sorozata nem volt a Paksnak, hiszen egy vereségre rendre döntetlent játszott, vagy pedig győzött

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 2 mérkőzés: 12 és 13. forduló: MTK 0-0, DVSC 1-0

Leghosszabb lőtt gól nélküli sorozat: A Paks csak egy-egy lőtt gól nélküli találkozó után mindig beköszönt az ellenfelek kapujába.

Egri FC: https://www.fociclub.hu/?p=8320
FGSZ Siófok: https://www.fociclub.hu/?p=8310

Gavalovits Sándor