Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eddig minden a legnagyobb rendben a Bayern München szurkolói számára, avagy Schalke-vereség és dortmundi pontvesztés a keddi játéknapján!

Bár csak szerdán lép pályára a német rekordbajnok, a keddi történések miatt biztosan nagyon örülnek a bajor szimpatizánsok, hiszen több érdekes eredmény is született ezen a napon, amelyek a „bőrnadrágosok” malmára hajthatják a vizet.

Borussia Dortmund – Fortuna Düsseldorf: 1-1 (1-0):
Ha csak a statisztikát vesszük alapul, gólokkal kellett volna nyernie a címvédőnek, hiszen 65-35 %-os labdabirtoklási arány, 16-4 lövési kísérlet és 9-1 kapura lövés jellemezte a düsseldorfiak elleni kilencven percet. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a házigazda a találkozó utolsó húsz-huszonöt percében túlságos is átadta a területet az ellenfélnek és szinte semmiféle kezdeményezést nem mutatott be, nagyon magukra húzta az ellenfelet, s ennek meg is lett a hatása. Pedig sokáig úgy tűnt, papírforma-győzelmet aratnak majd Jürgen Klopp játékosai. Az első játékrész hajrájában zseniális akciót vezettek a sárga-fekete mezesek: a jobboldali támadás során a beadás Blaszczykowski elé került, a lengyel középpályás mellel tette Großkreutz elé a labdát, a német futballista pedig visszatette a Kuba becenevű játékostársnak a labdát, aki szinte kipókhálózta a bal felső sarkot. Zseniális támadás-szövögetés és kiváló gól volt! 0-1.

A második félidő egyre inkább arról szólt, hogy a dortmundiak igyekeztek megőrizni a meccs végéig az egygólos előnyüket, Norbert Meier játékosai pedig bíztak benne, hogy legalább egyszer képesek lesznek meglepni riválisukat, s így is lett. Bár az 57. percben még megúszták a Ruhr-vidékiek az egyenlítést, amikor Schmelzer a gólvonalról mentett, a hajrában Reisinger fejesével szemben tehetetlenek voltak. A baloldali támadás végén érkező beívelés ugyanis Schmelzer feje fölött elszállt, és a német középcsatárnak nem volt nehéz dolga. 1-1. Az utolsó negyedórában Paurevic 87. percben bekövetkezett kiállítása ellenére már nem változott az eredmény, így meglepő, de mégis megérdemelt pontosztozkodásra került sor a Fortuna Düsseldorf dortmundi vendégjátékát.Gólszerzők: Blaszczykowski (43.), ill. Reisinger (78.).

Eintracht Frankfurt – Mainz: 1-3 (0-2):
Szalai Ádámék a meglepetéscsapat otthonában léptek pályára, ám cseppnyi megilletődöttség tették mindezt, amit az is bizonyít, hogy már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert. A második játékrész elején Noveski tulajdonképpen eldöntötte az összecsapás végkimenetelét, s bár néhány perccel később Szalai öngólt vétett – előtte a második mainzi gól előtt ő adta a gólpasszt -, nem volt oka az aggodalomra a vendégek szurkolótáborának. A vendégeknél Baumgartlinger a 88. percben megkapta a msáodik sárga lapját, s ezzel együtt a kiállítás sorsára jutott. Gólszerzők: Szalai (öngól, 55.), ill. Ivanschitz (18.), Parker (42.), Noveski (52.).

Hamburger SV – Schalke 04: 3-1 (0-0):
A kikötővárosiak a második félidőben eldöntötték a „királykékek” elleni bajnokit, s ennek a sikernek a jelentőségét tovább fokozza, hogy a Hamburgban nem játszhatott a három hétig harcképtelen Rafael van der Vaart. Bár a legtöbb mutatóban hasonlóan eredményes volt mindkét együttes, a kapu előtt határozottabbak voltak a HSV játékosai. Gólszerzők: Beister (52.), Rudnevs (65.), Badelj (91.), ill. Huntelaar (81.).

Hannover – Greuther Fürth: 2-0 (1-0):
Gyorsan megadta az ütközet alaphangulatát, hogy a 4. percben megszerezték a hazaiak a vezetést. A folytatásban nagy volt a küzdelem az egyenlítésért, illetve a meccs eldöntése érdekében, s utóbbi a 69. percben valósult meg, amikor Eggimann megduplázta a hannoveriek előnyét. Míg a vendéglátó részéről végig a kispadon kapott helyet Huszti Szabolcs, a „lóherék” remek formában lévő szélső középpályása, Stieber Zoltán a kezdőrúgástól a lefújásig a pályán volt. Gólszerzők: Diouf (4.), Eggimann (69.).

Szerző: Budai Levente