Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: Nyert a Porto, és a Benfica, otthon égett a Sporting

Az újév kezdetén máris tovább folytatódott a portugál bajnokság: a SuperLiga mezőnye a 13. forduló harcait élte meg, ki-ki a maga módján. A megszokottól eltérően ez a kör nagyon gólszegényre sikeredett. A játéknap gólátlaga kereken 2,0 míg a decemberi utolsó körben majdnem 3,6 volt ez az érték. Gyanítható, hogy az amúgy sem a munkamoráljukról híres luzitánok, fejben még karácsonyoztak. Most pedig, a röpke kis nemzet ismertető után következzék a mérkőzések összefoglalója!

Gil Vicente – Vitória Guimaraes 0-0
Nem hozott gólt a forduló nyitó meccse. A kiesés ellen küszködő Gil Vicente, Dragóner Attila egykori klubját, a Guimaraest fogadta. A találkozó érdektelenségéről mindent elmond, hogy a meccs legérdekesebb eseménye, a hazai brazil játékos, Luis Carlos sárgalapja volt az első játékrészben. És hogy miért is említésre méltó mindez? Hát csak azért, mert a támadó még a pályán sem volt ekkor, hiszen csak az 52. percben cserélte be őt edzője.

Rio Ave – Sporting Olhanense 0-1
Gólszerző: Targino (72. perc)
Az élmezőnyhöz eddig jól kapaszkodott a vendéglátó együttes, így valószínűleg őket is meglepte, hogy az Olhanense kiharcolta a sikert. A vendégek győzelme azért is nagy szó, mert a korábbi portugál U21-es válogatott csatár, Tiago Targino 72. minutumban szerzett gólja után két csapattársa is a kiállítás sorsára jutott. Az emberelőny ellenére maradt a 0-1, így a ,,diétás” Sporting feljött a 8. helyre.

Académica Coimbra – Vitória Setúbal 4-2
Gólszerzők: S. Cissé (13. perc), Edinho (16., 28., 84.), illetve Cristiano (68.), Meyong (79.)
Az otthonjátszó Académica már félóra játék után lefutottnak tekinthette a mérkőzést. Ám ezt a vendégeknél, a mostanra végül kieső helyre csúszott Setúbal-nál másként gondolták. A háromszoros kupagyőztes kis csapat a 79. percre, egy gólosra csökkentette hátrányát. Azonban a hazaiaktól a hajrában ismét betalált, és így triplázott a lassan veteránnak számító, korábban már ötször is válogatott Edinho, így téve magabiztossá a coimbraiak sikerét.

Sporting Lisszabon – Pacos de Ferreira 0-1
Gólszerző: Hurtado (45. perc)
Nem múlik el úgy hét mostanság, hogy a portugáliai híradások ne a zöld-fehérek legújabb megalázó vereségéről, esetleg kiizzadt remijéről szólnának. A Sporting arcpirító hazai blamájára nincs is jó szó, hiszen erre a célra legmegfelelőbb egy-két statisztikai adat: Vercauteren-ék utolsó, tétmeccsen elért győzelmüket még a Videoton ellen szerezték. Sőt, ha hozzá tesszük, hogy bajnokin utoljára novemberben, a Braga-val szemben nyertek, még kellemetlenebbé válhat olvasni a lisszaboniak mérlegét. A remekül játszó, fontos három pontot begyűjtő Pacos maradt a 4. helyen, és a maga módján próbálja tartani a lépést, az éllovas trióval.

FC Porto – Nacional Funchal 1-0
Gólszerző: Martinez (24. perc)
Félgőzzel, de behúzták a három maximálisan megszerezhető egységet a ,,Sárkányok”, így a vesztett pontok tekintetében továbbra is tartják a lépést a Benfica-val. És hogy miért is fontos mindezt megjegyezni? Azért mert a Porto még mindig egy lejátszott mérkőzéssel kevesebbet számlál, hiszen egy decemberi bajnokija még a levegőben van, ugyanis a Setúbal elleni bajnokit törölni kellett az ítélet idő miatt.

Marítimo Funchal – Beira-Mar 1-1
Gólszerzők: Fidelis (58. perc), illetve Serginho (52.)
Cristiano Ronaldo szülővárosának másik csapata, a Maritímo a Beira-Mar-ral csapott össze. A találkozó igazi ritkaságnak számított ebben a körben, hiszen mindkét egylet képes volt a kapuba találni. A szünet után bekövetkezett ütés (vagy gól?) váltás után a küzdő felek kiegyeztek egy igazságos újévi döntetlenben.

Sporting Braga – Moreirense 1-0
Gólszerző: Eder (56. perc)
Úgy tűnik idén is a harmadik hely megszerzése lehet a Braga célja, ugyanis aligha zárkózik fel a két gigászra, míg hátra felé szintén nem kell valószínű, hogy tekintgetnie kellene majd. A dobogó, és a BL-szereplés reményének adott heti áldozata a békés újonc Moreirense volt. Bár aligha kell pacifista gondolatok miatt félteni a kiscsapatot, azonban eddig nem sok borsot törtek a SuperLiga mezőnyének orra alá, így méltán nevezhetjük őket a szezon pofozógépjének.

Estoril-Praia – Benfica 1-3
Gólszerzők: Goncalo Santos (88. perc), illetve Gaitan (37.), Lima (59.), Salvio (65.)
A forduló záró meccsének fő kérdése az volt, hogy tudja-e tartani pontelőnyét a Benfica a Porto-val szemben. Hát a ,,Sasok” szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy az övék a jobb csapat a pályán, már az elején megmutatták, hogy nyerni jöttek Estoril-ba. A vendégek már 0-3-ra is vezettek, amikor a hajrában betalált a védő, Goncalo Santos.

A bajnokság élmezőnye: 1. Benfica 35 pont, 2. Porto 32 pont, 3. Braga 26 pont, 4. Pacos 22 pont, 5. Rio Ave 18 pont,… 12. Sporting 12 pont.

Szerző: Balogh József