A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Az SV Werder Bremen osztrák támadóját a tavasszal kizárták az edzésekről, az őj tréner első benyomásai azonban jók a futballistáról.
Thomas Schaaf, a Werder Bremen korábbi és egyben legendás edzője nem tudott mit kezdeni az osztrák válogatott Marko Arnautovic-al. Az új mester, Robin Dutt azonban megtalálta a nehéz természetű futbalistával a közös hangot, úgy néz ki, hogy Arnautovic ismét meghatározó tagja lehet a csapatnak.
“Természetesen van a csapatnak egy előtörténete, de mi mindent nulláról kezdünk.” – így Dutt.
Arnautovic az előző idényben eddigi legjobb formáját produkálta német légióskodása során, meghatározó tag lett belőle a Weser- parton, ötször volt eredményes nyolc előkészítése mellett a 24 esztendős játékos. A 27- szeres válogatott felől több európai élcsapat is érdeklődött, ám a úgy tűnik, hogy marad Bremenben.
“A külső mögött egy ambiciózus, fiatal ember rejtőzik. Nem akarom rossz fényben feltüntetni őt, nagyon jó lelke van.” – mondta Dutt a Bild-nek, majd így folytatta: “Minden játékos igényel egy individuális megszólítást, ez Markonál is működik.”
Az új tréner kapcsán Arnautovic is megszólalt: “Tudja, hogy lehet velem kijönni. Számomra az edző tökéletes! Sokat megy oda a játékoskohoz, ami nagyon kellemes.”
Kostyál Balázs
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…