Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
Ma délután rendezték meg, az Ifjúsági Bajnokok Ligája, eredeti nevén az UEFA Youth League fináléját. Az európai szövetség elmúlt évekbeli legjobb találmánya, az U19-es csapatok számára kiírt torna, amely speciális kiugrási, és tapasztalatszerzési lehetőség. Így nem véletlen, hogy a legnagyobb klubok játékosai is komolyan vették a kiírást.
Azt a kiírást, amelynek végső mérkőzését a portugál Benfica, és a spanyol Barcelona csapatai hivatottak lejátszani. A két gárda mellesleg valóban a legerősebbnek tűnt az egész, 32-es mezőnyben, lévén a svájci négyesdöntő szombati elődöntőiben is igazi utánpótlás fellegvárakat sikerült búcsúztatniuk, a Real Madrid, illetve a Schalke 04 képében.
A mai, nyoni döntő esélyese, már csak a nagyobb múltú La Masia árnyképe miatt is, természetesen a Barca volt, amelynél már most olyan játékosok lépnek pályára, akik egy-két éven belül nem csak kopogtatni fognak a nagycsapat ajtaján, hanem egyenesen berúgják azt.
A finálé végül nagyon is latinos vérmérsékletűre sikeredett a fiatalurak között, ugyanis nem kevesebb, mint tíz sárgalapot osztott ki a játékvezető. Szerencsére gólokban sem volt hiány, igaz, mind a hármat a Barcelona szerezte. Mi több, ezekből kettőt a Final Four legjobbjának választott Munir El Haddadi vállalt be, illetve kiosztott egy gólpasszt. A lisszaboniak bár főleg a második félidőben támadtak nagy elánnal, nem tudták bevenni a katalánok kapuját.
A meccs hőse tehát El Haddadi lett, aki ráadásul a sorozat gólkirályának is vallhatja magát, tíz találattal.
SL Benfica – FC Barcelona 0-3
Gólszerzők: Tarín (9. perc), El Haddadi (33., 88.)
Balogh József
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”