Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ahogyan arról beszámoltunk, a közelmúltban a korábbi szövetségi kapitányt nevezték ki az NB II-es feljutásért küzdő Vasas vezetőedzőjének…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Vasas egykori magyar válogatott középpályása, Vida Máté a hosszú kihagyása után a csakfoci.hu részére adott bővebb interjút, melyben nem győzte dicsérni a csapat újonnan kinevezett vezetőedzője, Pintér Attila munkáját:
“Megmondom őszintén, eleinte tartottam picit tőle, hiszen én is hallottam, hogy mennyire szigorú és kőkemény edző. Mivel egyáltalán nem ismertem, nem tudtam, hogy mire számíthatok tőle. Azonban már a harmadik edzés után kiderült számomra, hogy iszonyatosan felkészült, minden apró részletre odafigyel, egy taktikai zseni. Néha ugyan harsányabban teszi szóvá, ha valamit nem jól csinálunk, de erre szüksége van egy magyar játékosnak. Valljuk be, ha nem fognak minket keményen, olykor hajlamosak vagyunk a lazaságra. Nála ilyesmi nincs.”
“A Vasas maximálisan jó kezekben van. Akkor is ezt mondanám, ha egy percet sem játszottam volna nála. Ugyan még rövid ideje dolgozunk együtt, de azt már most kijelenthetem, hogy az eddigi magyar edzőim közül ő legjobb, de összességében is TOP 3-as Marco Rossi és Peter Hyballa mellett” – tette hozzá a 28 éves középpályás.
Vida a személyes problémáira, és a hosszú kihagyására is részletesen kitért a beszélgetés során: “Nagyon nehéz volt, főleg, hogy a válogatottban sorozatban háromszor is kezdő voltam. Modric, Rakitic vagy éppen Suárez és Valverde ellen léphettem pályára, aztán egyszer csak minden megváltozott. A DAC-ban is jól ment a játék, komoly külföldi lehetőségeim voltak, ha nem sérülök meg, akkor nagy eséllyel a Slavia Prahába igazolhattam volna. Mivel siettettem a visszatérést, begyulladt a térdem, ráadásul Dunaszerdahelyen nem hosszabbították meg a szerződésemet.”
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…