Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK bejelentést tett a csapat meghatározó játékosának jövőjéről…
(Photo by Milos Vujinovic/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
A Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat szlovén középpályása, Rudi Pozeg Vancas meghosszabbította a szerződését a miskolciakkal.
A 30 éves egyszeres szlovén válogatott irányító tavaly nyáron szerződött a DVTK-hoz. Pozeg Vancas az előző szezonban 30 bajnokin hét gólt és tíz gólpasszt regisztrált, míg az aktuálisan futó kiírásban hét NB I-es pályára lépés alatt két asszisztot termelt. A sokoldalú játékos pályafutása korábbi szakaszában hazájában kívül Ukrajnában és Kazahsztánban próbálta ki magát.
“Boldog vagyok Diósgyőrben, ezért egyből elfogadtam a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát. Jól érzem magam Diósgyőrben, közel vagyok a szeretteimhez, imádom a csapattársaimat, az embereket a városban, a szurkolókat. Akár egy még hosszabb szerződést is szívesen aláírtam volna, pedig ez is több évre szól. A sok szép emlék közül az első hazai, saját szurkolótáborunk előtt lőtt gól a legkedvesebb, csodálatos élmény volt megélni azt a hangulatot. De említhetem a Ferencváros és a Debrecen elleni találkozókat is, amikor rendre megteltek a lelátók. Továbbra is szeretnék a csapat hasznos tagja lenni, aki gólokkal, gólpasszokkal, vagy ha az élet úgy hozza, akkor védekezéssel járul hozzá a sikerekhez. Csapatszinten viszont az az álmom, hogy egyszer elérjünk egy európai kupaindulást érő helyet, például úgy, hogy megnyerjük a Magyar Kupát. Mert ez a klub, ez a szurkolótábor megérdemli a sikert” – nyilatkozta a játékos a szerződéshosszabbítást követően.
“Rudi Požeg Vancaš érkezése után szinte egyből olyan teljesítményt nyújtott, amit szeretnénk hosszú távon is látni tőle – méghozzá mindenképpen Diósgyőrben. Ezért hosszabbítottunk vele szerződést bőven az előző lejárta előtt. A csapat húzóemberének erényeit hosszan lehetne sorolni, ezért most csak annyit emelek ki, hogy technikai képzettsége, robbanékonysága és legfőképpen játékintelligenciája alkalmassá teszik arra, hogy egy betömörülő védelmet megbontson, amire az elmúlt év tapasztalatai alapján nagy szükségünk lesz idén is. Ezen kívül a pályán és azon kívül is számítunk rutinjára, hiszen a szerződéshosszabbítással az is a célunk, hogy a tapasztalt mag részeként támogassa a fiatal tehetségeink minél gyorsabb fejlődését” – tette hozzá dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…