Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: Elbúcsúzott Jenner és Jovanovic is

Két légiósától biztosan megválik a Ferencváros. A holland Julian Jenner és a bosnyák-szerb Aleksandar Jovanovic közül utóbbi a bajnoknál folytatja.

Aleksandar Jovanovic (7) három év után távozik – tempofradi.hu

Érzelmes búcsút vett a szurkolóktól Jovanovic a Facebookon. A bosnyák játékos bronzéremmel zárta ferencvárosi pályafutását, hogy aláírjon a friss bajnok Debrecenhez. „Köszönöm nektek ezt a három felejthetetlen évet. Büszke vagyok, hogy része lehettem a legnagyobb magyar csapat történelmének. Nagyon örülök a dobogós helyezésnek és az Európába jutásnak. A csapatnak sok hazai és nemzetközi sikert kívánok. A Fradinak mindig különleges helye lesz a szívemben, mindig egy leszek közületek. A távozás életem egyik legnehezebb döntése volt, de meg kellett történnie. Szeretlek és nagyon szurkolok nektek! HAJRÁ FRADI!” – írta közösségi profilján Jovanovic, aki a felkészülést már Debrecenben kezdi majd. Nem egyedi eset, hogy a Fradiból szerződtet labdarúgót a hajdúsági együttes. Korábban Leandro de Almeida, valamint Dragan Vukmir is a zöld-fehérektől került a cívisvárosba. Jovanovic érkezését Kondás Elemér megerősítette.

Jenner hazatérhet – fradi.hu

Jovanovicson kívül Julian Jenner is távozik. A holland szélső is közösségi oldalán köszönt el a drukkerektől. „Nagyon szeretek játszani ebben a csapatban, klubban, nem az én döntésem volt, hogy jövőre már nem játszom a Fradi színeiben. Mielőtt bárki azt hinné, hogy akármilyen szerződésre nemet mondtam volna, fontos tudni, hogy nem volt választási lehetőségem. Az edző és az igazgatóság nem velem képzeli el a lehetséges jövőbeli, bajnoki csapatot. Sajnálom az egészet, mert az első pillanattól kezdve úgy érzem magam, mintha otthon, nem pedig külföldön, egy számomra teljesen ismeretlen helyen játszottam, éltem volna. Rengeteg szép győzelem van mögöttünk (főleg az Újpest elleniek), soha nem fogom elfelejteni a meccsek hangulatát, amit a rengeteg szurkolónak köszönhetünk, páratlan volt.” – írta a holland futballista. Jennerrel az utóbbi időben sokat foglalkozott a sajtó, hiszen gyakran indolens viselkedése miatt kapott büntetéseket, például az MTK elleni bajnokin, amikor kiállították, és saját edzőjét is meglökte, majd egy öltözőajtót is berúgott.
Jenner már hazájában adott interjút az Elf Voetbal című lapnak. Ebben többek között megerősítette, hogy Ricardo Moniz bizalmi embere volt, de kitért a távozása részleteire is: „A klub marasztalt volna, én is maradtam volna, de az edzők mást akartak. A döntésnek nem volt köze a képességeimhez. Azt hiszem, túl nagy játékosnak gondolt az edző – fogalmazott Jenner. – Ricardo Moniz kérte, hogy a Ferencvároshoz jöjjek – korábban a Salzburghoz hívott, amikor ott volt edző, de miután Magyarországra került, én is oda igazoltam.”
A szélső a szeptemberi sokkot említi meg, mint olyan tényezőt, amely miatt a csapat korán kiszállt a bajnoki címért zajló harcból. „Adams tragédiája után sorozatban vesztettük el a mérkőzéseket, akkora mélyütés volt mindenkinek. Biztos vagyok benne, hogy megszerezhettük volna a bajnoki címet, ha ez a szörnyűség nem történik meg. Nagyon szomorú vagyok, hogy ez történt.” A jövőjéről elmondta, nem kizárt, hogy a NAC Breda edzője is lesz egyszer. „A Közel-Keletről, Spanyolországból és Törökországból is érdeklődtek már. Egy spanyolországi szerződéssel nagy vágyam teljesülne, de meglátjuk. Mindenképpen új kihívásra van szükségem. Az edzősködés? Miért ne, hosszú távon ez is elképzelhető. A NAC edzőjeként szívesen dolgoznék, hisz ez a csapat áll hozzám legközelebb.”

A két légióson kívül Józsi György és Ulysse Diallo is távozófélben van a klubtól.

Gavalovits Sándor