Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB 2014: Van Gaal, Bale-t hiányolja

Holnap összecsap egymással, a világbajnoki résztvevő Hollandia, és a kétarcúságáról híres Wales. Ám Louis van Gaal, holland szövetségi kapitány legnagyobb bánatára a vendégek a mérkőzésen nélkülözni lesznek kénytelenek két legjobb játékosukat, vagyis Aaron Ramseyt, és Gareth Bale-t.

www.london24.com

Pedig korábban van Gaal azért is szorgalmazta a walesiek elleni felkészülési meccset, hogy egy viszonylag szívós ellenféllel szemben is sikerélményt érhessenek el van Persie-ék. Erre fel Bale (Real Madrid), és Ramsey (Arsenal) is úgymond kimenőt kapott a válogatott kötelezettsége alól, mondván a keretből messze az övéké volt a legfárasztóbb idény.

Ezzel persze jelentősen romlottak a „Sárkányok” esélyei a szerdai meccsel kapcsolatban, ami természetesen dühítheti van Gaalt, aki komolyabb ellenféllel szemben szeretett volna formát szerezni.

„Azt mondtam a KNVB vezetőinek, hogy ragaszkodjunk Gareth Bale, és Aaron Ramsey játékához. Nem tudom pontosan, hogy Bale miért hiányzik. Talán sérült, vagy nyaral. Abban az esetben, ha az utóbbiról volna szó, csalódott lennék. Másrészt ez is érthető, hiszen kemény szezon van a háta mögött, a Real Madriddal. Hasznos lett volna számunkra, ha ő is jön. Wales, Bale, és Ramsey nélkül sokkal gyengébb.” – dohogott, van Gaal.

A két válogatott utoljára 2008-ban, szintén egy felkészülési mérkőzésen találkozott, akkor 2-0-s holland siker született.

Balogh József