Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL-selejtező: Formalitássá vált a Diósgyőr visszavágója

Nem sikerült az orosz vizsga, miután az FK Krasznodar kiütötte a miskolci csapatot a debreceni odavágón.

Hiába voltak bravúrjai, három gólt is kapott Antal Botond, aki a hajrában megsérült. – fotó: nso.hu

Két alapemberét sérülés illetve eltiltás miatt volt kénytelen nélkülözni Tomiszlav Szivics, ugyanis Barczi Dávid maródi, míg Okuka sárgalapok összegyűjtése miatt nem léphetett pályára Debrecenben. Nem csak a DVTK-nak okozott problémát a hiányzók sora, hiszen a krasznodariaknál Pavel Mamajev és Ruszlan Adzsindzsal is elutazott Debrecenbe.

A meccs első negyedórája kiegyenlített játékot hozott, bár az orosz együttes már ekkor is többször adott munkát Antal Botondnak, aki állta a sarat, de egy kisebb lehetőség a piros-fehérek előtt is adódott. A félidő derekán érezhetően nőtt a zöld-feketék nyomása, ami kis híján gólt is eredményezett, a labda azonban ekkor még elkerülte a miskolci kaput, nem úgy a huszonnyolcadik percben, amikor is Joaozinho huszonöt méteres keresztlabdája mindenki felett elment, Ari pedig belsővel kapásból a bal alsóba lőtt. Majd egy szabadrúgás után kellett Antalnak védenie, hogy aztán a hajrára fordulva Ahmedov megduplázza az orosz előnyt egy Jedreyczik által visszagurított labdából.

Szivics a szünetben beküldte Grumicsot és Bognár Istvánt, Eperjesi Gábor és Debreceni András helyett, ezzel kockáztatva a kiütéses vereséget. A két csere viszont úgy tűnt jól sül el, előbb egy tévesen behúzott les fosztotta meg Grumicot a góltól, pedig a szerb támadó a kapuba csúsztatott, majd Grumic passzolt Bognárhoz, aki kiemelte a szélen érkező Bacsának a labdát, a támadó pedig a rövid alsóba lőtt. Az oroszok kapusa nem jól zárta a szöget. Két perccel később Pereyra lehűtötte a kedélyeket egy sistergős, kapufás góllal, majd Ari növelhette volna a vendégelőnyt, hogy nem tette, azt csak magának köszönhette. Innentől kezdve az történt a pályán, amit Oleg Kononov tanítványai akartak, és az utolsó percekben eldöntötték a továbbjutás kérdését, miután Jedreycziket buktatta Gosztonyi, a büntetőt Joaozinho értékesítette, Bisztrov pedig beállította a végeredményt. Kádár addig-addig hátrált, hogy az orosz válogatott csatár benyeste Rados felett a jobb sarokba a játékszert.

Nem csak a mérkőzést, de kapusát is elveszítette a DVTK, miután a hetvennegyedik percben Antal Botond bokasérülést szenvedett, a helyére beállt Rados pedig ezúttal nem tudta hozzátenni a magáét a szorosabb végeredményhez. Ezzel eldőlt, hogy a Debrecen képviseli egyedüliként a magyar bajnokságot augusztus közepén a nemzetközi kupaporondon.

Így látták az edzők:
Tomiszlav Szivics (DVTK): „Nagy a különbség a két csapat között, ezt tudtuk a meccs előtt is. Az első félidőben taktikailag megtettük, amit elterveztük, a semmiből kaptunk két gólt, egyéni hibákból. A szünetben megtettük, amit lehetett, két védekező játékos helyett két támadót cseréltünk be, de egy ilyen csapat ellen nagyon nehéz. Kettő egynél még reménykedtünk, ám az utolsó húsz percben nem volt esélyünk. Tanulólecke volt nekünk, amire lehet építeni. Gratulálok a csapatomnak, mert odatette magát százszázalékosan. Szép, hogy idáig eljutottunk, innentől a bajnokságra koncentrálunk.”

Oleg Kononov (Krasznodar): „Nagyon tetszik a debreceni stadion, remek a hangulata, jó itt játszani. Rúgtunk öt gólt, megérdemelten nyertünk, pedig az ellenfél nagyon keményen harcolt.”

DVTK – FK Krasznodar 1-5 (0-2)
Debrecen, Nagyerdei stadion, 9000 néző, vezette: Bülent Yildrim (Volkan Narinc, Asim Yusuf Öz – törökök)
DVTK: Antal (Rados, 80.) –Eperjesi (Bognár I., a szünetben), Alves, Debreceni (Grumic, a szünetben), Husic – Elek, Kádár – Németh M., Egerszegi, Gosztonyi – Bacsa
Krasznodar: Sintsin – Jedrzejczyk, Martynovich, Sigurdsson, Kaleshin – Laborde (Bisztrov, 58.), Pereyra (Pomerko, 81.), Gazinski, Ahmedov, Joaozinho – Ari (Wanderson (58.)
g.: Bacsa (49.) ill.: Ari (28.), Ahmedov (40.), Pereyra (51.), Joaozinho (88., 11-esből), Bisztrov (89.)
s.: Gosztonyi (67.)

Gavalovits Sándor