Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pizarro gólja döntött a Bayern München javára – videóval

Egy évtizednyi idő telt el azóta, hogy a Bayern München labdarúgócsapata tiszteletét tette az Amerikai Egyesül Államokban. A visszatérésre New Jerseyben, azon belül pedig a Red Bull Arénában került sor 22 ezer néző előtt. Az ellenfél a nívós mexikói klub a Chivas Huadlajara volt.

A mérkőzést a német rekordbajnok kezdte sokkalta intenzívebben, ahogyan arra számítani lehetett, ennek pedig meg is lett az eredménye, a 10. percben Ribery szögleténél Pizarro előzte meg a védőjét és bólintott a kapuba. A Chivas játékosai helyenként igen keményen játszottak, Lewandowski és Riebery egyaránt kapott pár csomagot, egy izben még kisebb tömegjelenet is kialakult, a lengyel a sokadik esetet már nem hagyta szó nélkül. Több nagy heyzetet is kialakított Guardiola csapata, Pizzaro például kívülről még a kapufát is megsimogatta, ám több gól nem született a mérkőzésen, sőt a végén kis híján egalizált a Chivas, mikor is Carlos Fierro került helyzetbe, ám a kapuvédő Tom Starke a helyén volt.

A Bayern München augusztus 6-án játssza következő mérkőzését, akkor az MLS All-Star-csapata lesz az ellenfél. A mérkőzést hatalmas érdeklődés övezi, addigra teljes lesz a Bayern kerete, visszatér az összes világbajnokságon szereplő játékosa a csapatnak.

Felkészülési mérkőzés:
Chivas Guadalajara (mexikói)–Bayern München (német) 0–1 (0–1)
New Jersey, Red Bull Arena. Vezette: Rivero (amerikai)
G: – ill. Pizarro (10.)

Arrow