Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pirlo már tudja, mikor hagyja el a Juvét!

www.goal.com

A világbajnok olasz középpályás, Andrea Pirlo bár még mindig a lehető legmagasabb szinten játszik, mégis tisztában vele, hogy az ő ideje is hamarosan lejár. Talán éppen ezért is nyílt meg a Juventus játékosa, és árulta el jövőbeni terveit.

Már az előzőző szezonban is voltak találgatások Pirlo jövőjét illetően, ám végül sem a Real Madridba, sem az észak-amerikai profiligába nem igazolt el. Sőt, saját elmondása szerint amíg egy topcsapatban futballozhat, az nem lesz már más gárda, mint a Juventus.

A korábbi Inter, és Milan alkalmazott ugyanis elárulta, hogy ki szeretné tölteni 2016-ig érvényes szerződését a „Zebráknál”, aztán pedig az MLS-ben szeretne levezetni:
„A Serie A egy nagyon magas szintű bajnokság, és az életem Olaszországban egyébként is kényelmes. Nekem nem is lett volna okom arra, hogy távozzak. Ehelyett még két évig fogok a Juventus-ban játszani, majd talán az MLS-be igazolok. Lehettem, hogy szerencsésnek születtem. Az anyatermészet adott a sikerességemhez adott nekem képességet, és tehetséget. És én hálás vagyok ezért.” – büszkélkedett Pirlo.

Balogh József