Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Beragadt az Atletico, máris előnyben a Barca és a Real! – eredmények, tabella

Az Atlético Madrid nem bírt el a Rayo Vallecanoval idegenben, így 1-1 pont jutott mindkét csapatnak, és azt hiszem ennek az Atleti örülhet jobban.

www.mundodeportivo.com

Az első félidő nagyon jó pörgős játékot hozott, de sajnos gól nélkül. Az Atlético is kicsit fásult volt úgy ahogy a Real Madrid, ez talán a Szuperkupának tudható be.
Két említésre méltó lehetőség volt és mindkettő Mandzukic előtt adódott, aki egyszer el sem találta a kaput ígéretes helyzetből, valamint a második lövését védte a hazaiak hálóőre Cristian Alvarez.
Így 0-0-val mentek az öltözőbe a csapatok.

A második játékrész is ugyanolyan iramos tempóban telt, és egy kicsivel több lehetőség volt a gólszerzésre.
Az első Koke előtt adódott az 54. percben egy szép szabadrúgás variáció után, de az ifjú középpályás 14 méterről csúnyán fölé lőtt.
A 62. percben Quini vette célba a vendégek kapuját, de nem sikerült eltalálni azt, így marad továbbra is a 0-0.
A 71. percben egy oldalról belőtt labdára érkezett Manucho és sikerül is elfejelnie, de Moyá óriási bravúrral hárítani tudott.
Ezután görcsösen próbált góltszerezni mindkét csapat, de egyikőjüknek se jött össze, így maradt a 0-0, és 1-1 pont jutott mindkét gárdának.

Rayo Vallecano – Atlético Madrid 0-0

A forduló eredményei:
Malaga – Athletic Bilbao 1-0
Granada – Deportivo La Coruna 2-1
Sevilla – Valencia 1-1
Almeria – Espanyol 1-1
Eibar – Real Sociedad 1-0
Barcelona – Elche 3-0
Celta Vigo – Getafe 3-1
Levante – Villarreal 0-2
Real Madrid – Cordoba 2-0
Rayo Vallecano – Atlético Madrid 0-0

Tabella:
1. Barcelona 3 pont
2. Celta Vigo 3p
3. Real Madrid 3p
4. Villarreal 3p
5. Granada 3p
6. Eibar 3p
7. Malaga 3p
8. Almeria 1p
9. Sevilla 1p
10. Almeria 1p
11. Valencia 1p
12. Atlético Madrid 1p
13. Vallecano 1p
14. Deportivo La Coruna 0p
15. Real Sociedad 0p
16. Athletic Bilbao 0p
17.Getafe 0p
18. Cordoba 0p
19. Levante 0p
20. Elche 0p

Szajevics Patrik