Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Az FC Liverpool dán válogatott középső védője elhagyja Angliát, melgepő módon azonban nem egy top-klubbhoz írt alá, hanem haza tért.
Hivatalosan is megerősítette a dán bajnokságban érdekelt Bröndby IF, hogy visszatért saját nevelésű védőjük Daniel Agger személyében. A 29 esztendős futballista 2006-ban igazot a Liverpoolhoz, ahol 232 hivatalos mérkőzésen lépett pályára. Agger meghatározó tagja volt a tavalyi menetelésnek, 20 bajnokit abszolvált.
“Adódott a lehetőség számomra, hogy hogy haza térjek. Karrierem ezen pontján ez volt a helyes döntés. Sok ajánlatom volt európai top-klubboktól és a Premier League-ből is, de én eldöntöttem, hogy a Bröndby-be igazolok.” – mondta a védő.
Agger helye Dejan Lovren érkezése miatt a múlté lett, távozása biztos volt már egy ideje, még az FC Barcelonával is szóba hozták. A Bröndbyben természetesen nagy szerep hárul a 64-szeres dán válogatott játékosra, akiért 4 millió eurót fizetett nevelő együttese. Agger szerződésének hosszáról nem közölt információkat a klub.
Galeß
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…