Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A seregszemle – Empoli

Cikksorozatunk következő részében a tavaly a Serie B-ben második helyet megszerző és ezzel feljutást kiharcoló Empolival foglalkozunk.

Forrás: szufc.hu

Az Empoli történelme nem túl gazdag, mert nem igazán jártak a Serie A-ban a 80-as évek előtt. 1986-ban jártak először az első osztályban, és végül sikerült kiharcolni a bentmaradást, de rá következő évre kiestek. Ezután rögtön lejjebb zuhantak a harmadosztályba. Több évet is itt töltöttek, majd végül 1996-ban Serie B-be, ’97-ben pedig a Serie A-ba jutottak fel Luciano Spalletti vezetésével. Viszzatérésük alkalmával simán bentmaradtak, a 12. helyet szerezték meg, de utána megint kiestek. 3 évet töltöttek a másodosztályban, és ekkor váltak igazán ismertté az ifiakadémiájukról, hiszen rengeteg fiatalnak adtak lehetőséget, például Antonio Di Natale is itt mutatkozott be. Ezután ingáztak a Serie A és B közt, míg el nem jött az ominózus bundabotrány, ami az ő malmukra hajtotta a vizet. 11.-ként végeztek a bajnokságban, de a többi csapat pontlevonásai miatt jogot nyertek arra, hogy induljanak a következő évi UEFA kupában, de nem játszhattak le egy meccset sem, mert az UEFA-tól nem kaptak liszenszet az indulásra. Következő szezonban aztán a 7. helyet szerezték meg, amivel már tényleg indultak Európában, de a selejtező első körében kiestek a Zürich ellen. Luigi Cagni vezetőedzőt gyakrolatilag istenként tisztelték a kisvárosban, de a 2007-08-as szezont rosszul kezdték, ezért kirúgták és Alberto Malesani-t nevezték ki a helyére. Ez végül nem vezett sok jóra, mert őt is kirúgták és 2008 márciusában Cagni visszavette a csapatot, de a kiesést nem tudták elkerülni, aminek köszönhetően a vezetőedző lemondott. 2011-12-ben kishíján kizúgtak a másodosztályból, ugyanis play-off meccset kellett játszaniuk a Vicenza-val. Az első meccs 0-0 lett, de a másodikon 30 perccel a vége előtt 2-0-ra vezetett a Vicenza, amikor a Kékek 2 perc alatt két gólt lőve egyenlítettek, majd az utolsó percben Massimo Maccarone góljával a győzelmet is megszerezték és ezáltal bentmaradtak. A következő szezonban 4.-ként végeztek, de a Livorno ellen elbukták a feljutásról döntő meccset, így maradtak a Serie B-ben. 2013-14-ben az Azzurri-nak sikerült egyeneságon kiharcolnia a feljutást azzal, hogy a Palermo mögött végeztek, igaz tőlük 14 ponttal lemaradva. Nagy csatában voltak a Latina-val az egyenesági feljutásért, de végül sikerült biztosítani a 2. helyet 1 körrel a vége előtt.

Daniele Rugani – Forrás: palermonews.it

Kulcsember: Daniele Rugani a Juventus-tól érkezett kölcsönbe még az előző szezonban és sikerült meghosszabbítani a szerződést erre a szezonra is. A mindössze 20 éves középhátvéd a keret legértékesebb játékosa és nagy valószínűséggel hamarosan a Juventus kezdőtizenegyében láthatjuk majd. Fontos szerep hárulhat még a 35 éves Francesco Tavano-ra, aki az előző szezonban 23 gólt szerzett, illetve Massimo Maccarone-ra, aki 14 gólt rúgott. Ketten együtt a csapat góljainak 63%át rúgták.
Az Empoli mindig nagyot küzd és most sem fognak feltartott kézzel kimenni a pályára egyik meccsen sem, de véleményem szerint a keret nem elég erős ahhoz, hogy elkerüljék a kiesést.
Tipp: 19. hely

Tereh Balázs