Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Nincsen több esély, nincsen több várakozási idő! Közös megegyezéssel távozik posztjától a portugál válogatott 2010-ben kinevezett szövetségi kapitánya Paulo Bento.
A portugál válogatott mint ismeretes kiesett a világbajnokság csoportküzdelmeit követően, a kispad pedig már ekkor is ingott a 45 esztendős tréner alatt, ám akkor még úgy döntött a szövetség, hogy Bento lesz az, aki a 2016-os EB-re vezetheti a nemzeti csapatot. A képlet rövidesen változott, ugyanis nem tudták megemészteni a múlt vasárnapi pofont. A portugál nemzeti csapat vereséggel kezdte a kvalifikációs sorozatot, ráadásul hazai környezetben kaptak ki az albán válogatottól.
Paulo Bento 44 mérkőzésen irányította Ronaldóékat, ez idő alatt 24 győzelmet 11 döntetlent és 9 vereséget könyvelhetett el a nemzeti csapat, mely csupán 54,55 százalékos teljesítmény. Egy portugál válogatott esetében ez elfogadhatatlan…
A portugál szövetség megmerte lépni a kapitányváltást, vajon követendő ez a példa a Szerethető számára is!? Mint ismeretes Észak-Írország három ponttal távozott a Groupama Arénából, s ezzel 2010 után először aratott győzelmet idegenben. Hatalmas pofon ez a magyar labdarúgásnak, sokan pedig a kapitány Pintér Attila fejét követelik. Azonban úgy fest, a bizalom ha nem is töretlenül de tovább él…
Arrow
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…