Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dárdai 5 hozzávalója a sikere recepjtéhez

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott és a Hertha BSC vezetőedzője a Bildnek elárulta mi az az 5 dolog, amivel ütőképes tud lenni a berlini klubbal.

Dárdai hétről-hétre bizonyítja, hogy egy igazán sikeres taktikus (forrás: bild.de)

A magyar szakvezető a német Bildnek adott interjújában elmondta, mi a berlini klub sikerességének kulcsa. A német fővárosi csapat a kiesés ellen küzdött nemrég, de Dárdaival szárnyra kapott az együttes, és a 12. helyre ugrottak fel, úgy, hogy a 10. pozíciót elfoglaló Borussia Dortmunddal azonos ponttal – 33-al – állnak, csak a gólarányuk rosszabb. Február eleje óta 9 bajnokin 15 pontot szerzett a Hertha. A 39 esztendős szakember elmondta, hogy csak a közeljövőben esedékes meccsekre koncentrálnak, valamint a sztárok még jobbá tételére is utalt, valamint arra, hogy a bemelegítés is kulcsfontosságú, sőt, mindent eldöntő lehet. Emellett beszélt arról is, hogy milyen jutalom vagy fegyelmezés vár a játékosokra, és hogy hogyan törekszenek arra, hogy lefüleljék az ellenfelek kontráit. Jöjjenek tehát Dárdai szavai, és egyben az az öt tényező, amivel a csapat legendája szerint feljavult a Berlin.

“Mindig csak négy meccsről beszélünk. A fiúk tudják, mennyi pontot akarunk szerezni ezen a négy meccsen. A csapat előtt soha nem beszéletk a bennmaradásról. Mindig csak arról a mérkőzésről beszélek, ami vár ránk.”

“Vegyük Stockert és Plattenhardtot. Valentin és Marvin már kezdettől fogva nagyszerűen edzett. Ezért úgy gondoltam, hogy adok nekik egy esélyt. Ezt ők most a teljesítményükkel viszonozzák. Az is, amit Fabian Lustenberger és Per Skjelbred a védekező középpályán végez – ez színtiszta meló, piszkos munka. Ezért csak jelest lehet nekik adni. Nagyszerűen csinálják. De ezt az edzőn kívül senki nem látja.”

“Vegyük a Hannover elleni meccset. Már a bemelegítésnél lehetett látni a testbeszéden, jobb volt, mint néhány héttel ezelőtt. Ennek ellenére nem szabad elégedettnek lennünk. Van egy B-tervünk is, ha hátrányba kerülünk. Olyankor mindannyian előre tolódunk. Ezt lehetett látni, és elég jól nézett ki. Megérdemeltük az egyenlítést.”

“A taktikai koncepcióhoz tartozik, hogy nem szabad hagyni, hogy lekontrázzanak. Azaz ravaszul kell faultolni. Úgy kell csinálni, hogy finom szabálytalanságnak tűnjön, és ne kerüljön elő a sárga lap. Ha sikerül, akkor az egy tipikus Dárdai-fault. Én is mindig így csináltam korábban. Ez hozzá tartozik a játékhoz, és természetesen azonnal bocsánatot is kell kérni.”

Egy biztos, Dárdai Pál taktikái nyertesnek bizonyulnak, hiszen a berlini klub 6 meccs óta veretlen, és ha így folytatják, még egy, a szezon első felében álomszerűnek tűnő helyezést is elérhetnek a fővárosiak.

Nagy Dávid