Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb rangadó Dorogon, Rákospalotán és Újpesten

A hétvégén rendezik a női élvonal ötödik fordulóját. A Dorogi Diófa a Ferencvárost fogadja, remek színvonalú összecsapásra van kilátás. Az MTK Szegedre, az Astra Rákospalotára látogat, a legkiélezettebb összecsapásra Újpesten kerülhet sor.

Ami azt illeti, mintha megtorpanóban lenne a Dorog. Ezt bizonyítja legutóbbi vereségük Csepelen, persze azért árnyalja a képet, hogy háromhetes pauza után rendeztek ismét fordulót az NB I-ben. Azonban Szabados György tanítványainak teljesítménye így is megsüvegelendő, hiszen újoncként dobogón vannak. A korábbi sorsolás könnyebbé tette a Diófa helyzetét, de a rangadók, az értékmérők most következnek. Vasárnap rögvest a Ferencváros ellen bizonyíthatnak Gőbölös Gabrielláék. A keretben jelenleg mindössze a tavalyi házi gólkirály, Karina Andrusková hiányzik térdműtét után. A Ferencváros is hasonló cipőben jár, mint a Dorog, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy sokkal gólerősebben futballoznak Dörnyei Balázs lányai. És ha már a Fradi edzőjét említettük. A Ferencvárosnak ezúttal nélküle kell lejátszania a meccset, miután az MLSZ Fegyelmi Bizottsága egymeccses eltiltással büntette. Nem lesz könnyű, és végül nem csak Dörnyei Balázs hiánya miatt. A sérülések sem segítik a Fradi munkáját. Fenyvesi Evelin immár három hónapja harcképtelen, Vőfély Noémi is kénytelen volt kihagyni a múlt vasárnapi miniderbit, melyet a zöld-fehér lányok magabiztosan nyertek.

2014. október 5., vasárnap
14.00 Dorogi Diófa – Ferencváros
Buzánszky Jenő stadion, vezeti: Tóth Roland (Kunstár Péter, Táth Imre)

Rákospalotán nem fenékig tejfel az élet. Pénteken kiderült, hogy Hegyi Szilvia, Tasnádi Rita duó után Zólyomi Rebeka is kidőlt a sorból. A fiatal középpályásnak műteni kell a térdét, miután az elmúlt hetekben rendre bevizesedett, illetve folyamatosan fájt a testrész, így ősszel már biztosan nem látjuk futballozni a csupaszív játékost. Ami az elmúlt eredményeket illeti, az utóbbi két bajnoki nem úgy alakult Herczku Istvánéknak, ahogy szerették volna. A Dorog ellen szoros csatában maradtak alul, az MTK viszont egy félidő alatt átrohant a csapaton. Így most az Astra ellen kellene javítani, amire van is esély, bár a csepeliek egyre inkább formába lendülnek. Dombó János csapata legutóbb éppen a Dorogot páholta el. Természetesen az is a csepeliek mellett szól, hogy mindenki egészséges, és lendületben van a társaság.

2014. október 4., szombat
16.00 Femina – Astra
Budai II. László stadion, vezeti: Agócs Róbert (Czigány Máté, Horváth Balázs)

Újpesten a Femina elleni pontszerzés óta nem sikerült megszorongatni egyik aktuális ellenfelet sem. Tény azonban Oroszi Sándor nincs könnyű helyzetben, miután a lila-fehéreknek is rengeteg hiányzójuk van. Ezt bizonyítandó, az elmúlt két meccsre az eredetileg kapusként számításba vett Gálik Ágnes mezőnyjátékosként kapott szerepet a mérkőzések végén. A sok sérülés, illetve a munkahelyi/iskolai elfoglaltságok sem könnyítik meg a IV. kerületi szakember feladatát. A látogató Viktória Trend-Optika ebből a szempontból valamivel kedvezőbb helyzetben leledzik, bár Mitterstiller Csaba tanítványai sem feltétlenül a sikercsapat benyomását keltik. Ez pedig rányomhatja bélyegét a találkozóra. Mert bár a szombathelyiek szerdán magabiztos sikert arattak a Szeged ellen, az a találkozó nem számíthat feltétlenül mérvadónak, miután a csongrádiak vélhetően az első számú kiesőjelöltek.

2014. október 4., szombat
15.00 Újpest – Viktória
Bánka Kristóf Sportközpont, vezeti: Gelb Tamás (Szalai Krisztián, Kénoszt Éva)

Szegeden vizitál a címvédő, és aligha lövünk mellé, ha azt mondjuk, Megyes Péter tanítványai kiütik a csongrádiakat. A BL-re készülő kék-fehérek egyre jobb formában vannak, igaz olykor még szenvednek az első gólig Nagy Lilláék, ezt bizonyította legutóbb a Femina elleni bajnoki is. Ám a szegediek más kategóriát képviselnek. Elég csak a Viktóriától vagy a Dorog-Astra-Fradi-Viktróia kvartett elleni összecsapásokat nézni. Illetve azok végeredményét. Szegedi szempontból azért sincs könnyű dolga Cserenkó Szabolcsnak, mert a hiányzó kulcsemberek nélkül nem ugyanaz a SZAK, igaz eddig velük sem szárnyalnak a piros-kékek. Az MTK-nál jelen pillanatban hiányzóról nem tudunk, ez azt jelenti, hogy Medgyes Péter a legerősebb összeállításban küldheti fel pályára övéit, hacsak nem akar pihentetni a jövő szerdai BL-re.

2014. október 5., vasárnap
12.00 Szeged – MTK
Felső Tisza-parti stadion, vezeti: Szalai Szabolcs (Mészáros János, Juhász Mihály)

Gavalovits Sándor