Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
A 2016-os Európa Bajnokság selejtezőjének 2. fordulójában Spanyolország óriási meglepetésre kikapott, Ukrajna nehéz terepen nyert, és győzött Macedónia is.
Európa Bajnokság – Selejtező – 2. forduló
Szlovákia – Spanyolország 2-1 (1-0)
G: Kucka (17.), Stoch (87.) ill. Paco (82.)
Szlovákia: Kozacik – Pekarik, Skrtel, Durica, Hubocan – Pecovsky, Gyomber, Kucka (Kiss 83.) – Mak (Stoch 61.), Hamsik, Weiss (Kucka (17.)
Spanyolország: Casillas – Juanfran (Cazorla 81’), Albiol (Pedro 58’), Piqué, Alba – Busquets, Koke, Iniesta, Fábregas, Silva (Paco 71’) – Costa
A spanyolok hozták a szokásos labdatartós játékos, és próbáltak előrejönni, de az első nagy lehetőség a Szlovákok előtt adódott, ám Casillas óriási bravúrral védeni tudta Robert Mak lövését a 12. percben. Egy perccel később Juanfran beadására érkezett Diego Costa, és éppen csak, de fölé fejelte a labdát. A 18. percben egy igencsak vitatható szabadrúgás után megszerzi a vezetést Szlovákia. Kucka lőtte el, kicsit szitált a labda, de Casillas ezt csúnyán bevédte, 1-0! Nem sokkal később egy szöglet után fejelhetett Albiol, de kimaradt a lehetőség. A 45. percben ismét Albiol tudott fejelni egy szöglet után, de Kozacik védeni tudott, majd Busquets próbálkozását is hárítani tudta óriási bravúrral. Ezeknek a védéseknek köszönhetően 1-0-val mehetnek szünetre a csapatok.
A második félidő egy Fábregas lövéssel kezdődik, de a hazaiak kapusa megint csak megmenti csapatát a góltól. Egy perccel később Diego Costa cselezgetett, majd lőtt a 16-oson kívülről, de Kozacik megint véd. Azonban a 82. percben a kapus sem tud menteni, és egyenlít Spanyolország Paco Alcácer révén! Jordi Alba beívelése teljesen üresen találta meg a Valencia támadóját a 16-oson belül és higgadtan értékesíti a ziccert, 1-1! Öt perccel később pedig ismét megszerzi a vezetést Szlovákia! Hamsik beadására érkezett Stoch, és eldönti a találkozót, 2-1! A spanyolok selejtezősorozatban legutóbb 8 éve a svédektől kaptak ki 2-0-ra.
Fehéroroszország – Ukrajna 0-2 (0-0)
G: – ill. Martynovich – öngól (82.), Sydorchuk (90+3.)
A mérkőzés kiegyensúlyozott volt egész végig, de Martynovich öngóljának köszönhetően, ami a 82. percben esett megszerezte Ukrajna a vezetést. Majd a kitámadó fehéroroszoknak a 93. percben egy kontra után Sydorchuk megrúgja a második gólt, így végleg eldöntve a 3 pont sorsát.
Macedónia – Luxemburg 3-2 (1-2)
G: Trajkovski (20.), Jahovic (66. – büntetőből), Abdurahimi (90+2.) ill. Bensi (39.), Turpel (44.)
A C csoport jelenlegi állása:
1. Szlovákia 6 pont
2. Spanyolország 3 pont
3. Ukrajna 3 pont
4. Macedónia 3 pont
5. Luxemburg 1 pont
6. Fehéroroszország 1 pont
Szajevics Patrik
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…