Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Továbbra sem tud nyerni a Valencia – videóval

A Valencia most sem tudta átlépni a saját határait, így még mindig keresi a kiutat ebből a rossz szériából. A spanyol bajnokság 19. fordulója sem hozott javulást.

Kép: Marca

Kép: Marca

Mikor fog újra bajnokit nyerni a Valencia? Ez volt a kérdés a Sociedad elleni mérkőzés előtt, hiszen Gary Neville együttese már egészen régóta nem örülhetett sikernek a Primera Divisionban. A kupában ugyan remekül megy nekik (legutóbb 4-0-ra verték a Granadát), de bajnokin már november 7 óta nem szereztek egyszerre három pontot. Azóta 5 döntetlen és két vereség a csapat mérlege, így – már nem először – kötelező volt a győzelem a Real Sociedad otthonában. A baszkok négy forduló óta próbálnak valahogy eljutni egy győzelemig, de ez úgy tűnik, nehezebb feladat, mint azt ők hitték. Röviden: a pancserek összecsapása volt ez.

Habár mind a két csapat megélt már szebb napokat és a keretek erősségét alapul véve joggal reménykedhetnének veretesebb eredményekben is, a dolgok nem akarnak összeállni egyik oldalon sem. David Moyes menesztése óta kis mértékben ugyan, de a Sociedad megindult fölfelé – a kötelező győzelmek viszont rendre elmaradnak. A Valencia kicsit más helyzetben: mióta Gary Neville átvette a csapatot, a játék nem akar összeállni. Eléggé kesze-kusza a pályán látható játék és az angol edzőnek nem egyszerű magyarázatot találni a látottakra. Habár a küzdelem megvan, a minőség hiányzik.

Ezt ma is el lehetett mondani, hiszen mind a Valencia, mind a Sociedad küzdött becsülettel. Helyenként még szép játékra is futotta az erejükből, de a győzelemhez hiányzó plusz mind a két oldalon hiányzott. Az első félidőben kicsit talán visszafogottak is voltak a csapatok, de a másodikban már jöttek a helyzetek is – csak a gól nem. Nagyjából azonos mértékben volt a labda mind a két félnél, felváltva vezették az akciókat a csapatok, de úgy tűnt, itt csak egy gól dönthet. A játékosok egészen a hajráig húzták a nézők idegeit, de megérte várni. Cserébe nem csak egy, hanem mindjárt két gólt lehetett látni.

A hős nem volt más, mint Jonathas, aki a Sociedad támadója és valószínűleg élete meccsén van túl. Először Domenech kapus mellényúlását használta ki a 79. percben, majd három perccel később fejjel is eredményes volt. Az ő duplája kellett a rossz sorozat megtöréséhez – a másik negatív széria viszont még él. A jövő héten is feltehetjük majd a kérdést, hogy mikor nyer már bajnokit a Valencia. Ha ilyen súlytalanul játszik a csapat, akkor egy jó darabig biztosan nem. Ezzel a sikerrel a Sociedad feljött a 14. helyre, a Valenciának pedig még a 10. pozíciója is veszélybe került.

http://www.dailymotion.com/video/x3lop97_jonathas-goal-real-sociedad-1-0-valencia-10-01-2016_sport

http://www.dailymotion.com/video/x3lopwo_jonathas-second-goal-real-sociedad-2-0-valencia-liga-bbva_sport

Real Sociedad – Valencia 2-0
G.: Jonathas (79., 82.)

Baranyai Balázs