Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Torinói derbi és két másik rangadó – előzetes

Igazán izgalmas forduló következik az olasz bajnokságban, ahol 3 komoly meccset is rendeznek.

A fordulót a Sassuolo és a Hellas Verona összecsapása nyitja, akik elég ellentétes előjelekkel várják a találkozót. A hazaiak 5 meccse veretlenek és kúsznak felfelé a tabellán, míg a vendégek 5 meccse nyeretlenek, és kezd egyre inkább alábbhagyni a lendületük. Este a Chievo és a Lazio mérkőzését izgulhatjuk végig, a rómaiak legutóbbi 2 meccsüket elbukták, így minden bizonnyal ég bennük a bizonyatási vágy, de nem lesz könnyű dolguk a Bentegodiban. A veronaiak utoljára pontosan 1 hónapja kaptak ki, akkor a Palermotól.
Most nem lesz vasárnap ebédidőben meccs, így 3 órától 5 találkozót is rendeznek. Kiemelkedik az Udinese milánói vendégjátéka, közös bennük, hogy jól rajtoltak, azonban most sem a Rossoneri, sem a Zebrette nincs jó formában. Inzaghiék utoljára a 7. körben nyertek a Verona ellen, viszont az Udinese sem lehet túl büszke az elmúlt hetekre, 4 meccse nem tudtak győzni, és a játékuk sem az igazi. Ezzel egyidejűleg a meglehetősen jól teljesítő Genoa a Cesenához látogat, akiknek eddig összesen 1 győzelmük van, azt is az első fordulóban aratták, nem számíthatnak sok jóra a Csikóhalak szurkolói. A bukdácsoló Fiorentina a kiszámíthatatlan Cagliari ellen próbálkozhat feljebb kapaszkodni, míg kiesési rangadót is rendeznek, az Empoli fogadja az Atalantát. A délutáni meccsdömpingnek még nincs vége, a remek sorozatot maga mögött tudó Palermo próbálhat feljebb kúszni a tök utolsó Parma ellen.
6 órakor kerül napierendre a Derbi della Mole. A Juventus listavezető, nyert a hétközben a BL-ben is és legutóbbi 4 találkozóján (a BL-t is beleszámítva) még csak gólt sem kapott. A Torino ezzel szemben 3 forduló óta nem tudott a kapuba találni, és a hétközben is csak egy 0-0-ra voltak képesek a Brugge ellen. Országos 1-es mondhatnánk, azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy egy vársoi derbin kettőzött erővel küzdenek a csapatok, így semmit sem lehet kizárni. Érdekes lesz Fabio Quagliarella személye, aki a nyáron váltotta a Juventus zebracsíkos mezét a Torino bordójára, meglátjuk tud-e majd borsot törni egykori kenyéradója orra alá.
20:45-től a Roma és az Inter csörtéjét követhetjük nyomon, a hazaiak ádáz küzdelemben vannak a bajnoki címért folytatott versenyben a Juventusszal, a BL-ben pedig a halálcsoportból próbálnak továbbjutni, nincs könnyű dolga Rudi García csapatának. Az Inter jelenleg 9., már edzőt is váltottak, de legalább az EL-ben már biztos csoportelsők, így jó darabig csak a bajnokságra kell koncentrálniuk. Mancini érkezése lendületet adhat nekik, viszont az is igaz, hogy a Roma sokkal erősebb és összeszedettebb csapat benyomását kelti, ezért egyértelműen ők a találkozó esélyesei, kíváncsian várjuk, hogy a Nerazzurri tud-e kezdeni valamit azzal, hogy nem rajtuk van az esélyesség terhe.
Egy mérkőzés hétfőre is marad, és ez igazi csemegének ígérkezik. A még mindig csak 1 vereséget számláló, és ezzel negyedik Sampdoria a dobogó legalsó fokán tanyázó Napolit fogadja. A két együttest mindössze 1 ont választja el egymástól a tabellán, ezért nagyon kiegyenlített mérkőzésre számíthatunk. A Napoli bízhat a csatársorában, hiszen 23 gólt rúgtak eddig a bajnokságban, ami a Juventus után a legjobb mutató. A Doria védelme azonban kifejezetten jó, mindössze 9 gólt kaptak, ennél csak a Roma és a Juventus kapott kevesebbet.

A forduló menetrendje:

Szombat:
18:00 Sassuolo – Hellas Verona
20:45 Chievo – Lazio

Vasárnap:
15:00 Milan – Udinese
15:00 Cagliari – Fiorentina
15:00 Palermo – Parma
15:00 Empoli – Atalanta
15:00 Cesena – Genoa
18:00 Juventus – Torino
20:45 Roma – Inter

Hétfő:
21:00 Sampdoria – Napoli

Tereh Balázs