Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Top 10: az Aranycipő góllövőlistájának legfrissebb állása! – Triplázó gigászok

Mint minden hétvégét követően ezúttal is beszámolunk az Aranycipőért folyó harc aktuális állásáról, nézzük miként alakult át a tízes lista, kik azok akik vesztettek pozíciójukból és kik azok akik felkerültek a listára. A dobogón ezúttal sincs személyi változás, a lista végében azonban új nevek bukkantak fel, illetve tűntek el.

Messi és Ronaldo is mesterhármast jegyzett a hétvégén (Kép Forrása: telegraph.co.uk)

Az éllovas továbbra is a Real Madrid klasszisa Cristiano Ronaldo, aki újfent mesterhármassal rukkolt elő, így 13 mérkőzésen immáron 23 találatnál jár, előnyét pedig hat ponttal tudta növelni, ugyanis sem Kramaric, sem pedig Soriano nem tudott eredményes lenni a hétvégén. Utóbbi ráadásul nem is játszott a Salzburgban.  Az angol pontvadászatban hétközi, illetve hétvégi fordulót is rendeztek, így a Premier League gólfelelőseinek dupla esély nyílott a gólszerzésre. Ezt Agüero használta ki a legjobban, az argentin klasszis a hétközi meccsen duplázott, ám hétvégén súlyosan megsérült, így hosszú időre kiszállt a versenyfutásból. Az ötödik helyről lecsúszott Diego Costa, aki nem tudott eredményes lenni, helyére a mesterhármast jegyző Lionel Messi lépett. Ahogyan Costa, őgy Neymar sem növelte ezúttal találatai számát.

A hétvégén gólképtelen maradt és lecsúszott a listáról Tevez a Juve támadója, illetve Keserü a Steaua Bukarest csatára. Helyükre érkezett a Porto kolumbiai klasszisa Jackson Rodriguez, illetve Meier a Frankfurt támadója. A listát ezúttal is Carlos Bacca neve zárja, a Sevilla támadója egyszer volt eredményes, összességében pedig tíznél jár.

Folytatás a hétvégén, jövő hét elején pedig jelentkezünk a legfrissebb táblázattal, változásokkal.

Játékos Csapat Liga Meccs / gól Gólérték Pontok
1. Cristiano Ronaldo Real Madrid spanyol 13/23 2 46
2. Andrej Kramaric Rijeka horvát 17/21 1,5 31,5
3. Jonathan Soriano Red Bull Salzburg osztrák 16/19 1,5 28,5
4. Kun Agüero Manchester City angol 15/14 2 28
5. Lionel Messi Barcelona spanyol 14/13 2 26
6. Diego Costa Chelsea angol 12/11 2 22
7. Neymar Barcelona spanyol 13/11 2 22
8. Jackson Martinez Porto portugál 12/10 2 20
9. Meier Frankfurt német 13/10 2 20
10. Carlos Bacca Sevilla spanyol 14/10 2 20