PSG: „Ez Ibra legjobb szezonja!”
Ezen a valóban találó véleményen van legalábbis Laurent Blanc, a Paris Saint-Germain vezetőedzője. A játékosként világ-, és Európa Bajnok mester szerint…
Ezen a valóban találó véleményen van legalábbis Laurent Blanc, a Paris Saint-Germain vezetőedzője. A játékosként világ-, és Európa Bajnok mester szerint…
Közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot az Újpest FC, válaszul a csütörtöki bejelentésre, miszerint a kirendelt vagyonfelügyelő is áldását adta az indulási jogok anyaegyesületre történő átruházásra.
Nemrég vált hivatalossá, hogy az általában Dél-Kelet Ázsiában túrázó Arsenal együttese, idén nyáron ellátogat az Amerikai Egyesült Államokba is. Ahol többek között…
A pályán sok pofont szenvedett el a MU, de már a pályán kívül is a vicc tárgyává vált.
A Magyar Kupa negyeddöntői után is ülésezett a FEB, ennek hozományaként több – még az NB I-es fordulóra is vonatkozó – pénzbüntetést szabott ki a testület. Az MK-ban a kiállított játékosok szankcióit is meghozták.
A spanyol bajnokság hétközi, 30. fordulójának zárására két találkozó maradt, amelyek egyaránt komolynak mondható érdeklődésre adtak okot. Vágjunk is bele!
Pazar beadást váltott gólra a Kaizer Chiefs játékosa, Simphiwe Mtsweni. Csak hát komoly probléma, hogy tette mindezt a saját kapujába, a fiatal védő. Igaz,…
Közeledik a Világbajnokság, és még közelebb van a torna hivatalos játékának a megjelenése. Az EA Sports által készített 2014 FIFA World Cup Brazil április…
A legfrissebb angliai hírek szerint a Chelsea együttese már komoly tervekkel rendelkezik a nyári erősítéseket illetően, végződjön akár bajnoki címmel, vagy sem az idei PL szezon számukra.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egy új, a válogatottak számára induló sorozatot vezet be 2018-tól.
Az Everton nagyon szép gesztust tervez tenni a városi rivális Liverpool hillsborogh-i tragédiában elhunyt szurkolói emlékére.
Nem csak a Sevilla csapata, de a gárda horvát zsenije, Ivan Rakitic is elemében érezte magát tegnap, a Real Madrid elleni szenzációs győzelem során. A középpályás egyik…
Újra gyászol a magyar sporttársadalom, miután a Haladás hivatalos honlapja számolt be, hogy mindössze hatvanhét esztendős korában elhunyt a klub gyúrója, Tebeli György.
Fantasztikus szabadrúgásgóllal biztosította be tegnap este Mario Balotelli az AC Milan győzelmét, a Fiorentina ellen. Mi lenne vajon a milánóiakkal, ha a válogatott…
A Chelsea labdarúgócsapatát irányító Jose Mourinho sokkal többet várt volna a Real Madridtól, attól a csapattól, melyet…
Ugyan biztosak majd akkor lehetünk benne igazán, amikor egy másik csapat egyenruháját (mezét, melegítőjét) húzza magára, de egyelőre biztosnak tűnik,…
Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be Alen Halilovic szerződtetését.
Bár a bajnokságban is komoly játékerőt képvisel a Monaco, valószínűleg a bajnok Paris Saint-Germain megvédi tavalyi elsőségét, így a „Hercegségbeliek” a kupában…
Hiába szerezte meg tegnap este Cristiano Ronaldo a vezetést, a Sevilla elleni bajnokin, végül vereséggel távoztak a „Királyiak” a Ramón Sánchez Pizjuanból. A vereségnek…