Griezmann: „Nem tudom, hol ünneplem a 24-et” – Arsenal? Real Madrid? Juventus?
A Real Sociedad egyik legnagyobb tehetsége, a francia Antoine Griezmann a napokban ünnepelte 23. születésnapját. Azonban most már saját bevallása szerint sem túl…
A Real Sociedad egyik legnagyobb tehetsége, a francia Antoine Griezmann a napokban ünnepelte 23. születésnapját. Azonban most már saját bevallása szerint sem túl…
Két mérkőzést rendeztek vasárnap este a Seria A-ban, a listavezető egy góllal verte a sereghajtót, a Milan pedig ikszelt Rómában.
Sosem jó rossz passzban lévő csapat ellen pályára lépni, ezt bizonyítja a Diósgyőr újpesti vendégjátéka. A Ferencváros Kecskemétre látogatott, ahol végül a szezon második gól nélküli meccsét produkálták a felek.
Fordulatos meccsen nyert a katalán csapat Madridban!
Egy góllal tudta legyűrni a majdnem egy órán keresztül emberhátrányban focizó nápolyiakat a Fiorentina, az Inter az utolsó pillanatokban kapott ki, a Hellas Verona pedig csúnya pofonba szaladt bele a Serie 29. fordulójában.
Egyaránt 3 fontos ponttal gazdagodott a Sevilla és a Valencia együttese is.
Két elveszített rangadó után újra nyert a Tottenham.
A bennmaradásért küzdő Nünberg hazai közönsége előtt kapott egy ötöst, de a Bay-Arena publikuma sem örülhetett, a gyógyszergyáriaktól a Hoffenheim vitte el a három pontot.
Sok-sok évtizedre visszamenően lehetne felidézni a Real Madrid, és a Barcelona vetélkedésének jeles, és néha kevésbé jeles, de talán annál inkább emlékezetes momentumait…..
Minden felesleges szónál többet mond az alábbi videó, amivel beharangozni kívánjuk a ma esti spanyol szuperderbit, a Real Madrid – Barcelonát.
Igen, hisszük, ha látjuk, pontosabban, ha nem látjuk. Elég meglepő nyilatkozatot tett a minap a Bayern München vezére, Karl-Heinz Rummenigge. A játékosként…
Komoly érvágást szenvedhet el hamarosan a francia labdarúgó szövetség, vagyis az FFF. A gall labdarúgást ugyanis elhagyja az egyik legjelentősebb szponzora, a GDF Suez.
Bár tegnap óriási jelentőségű, 6-0-s győzelmet aratott a Chelsea együttese, az Arsenal elleni Premier League-rangadón, a találkozót követően magához…
Igazán egyedi gólörömmel rukkolt elő Vakui Hidetosi az észt bajnokságban szereplő Nomme Kalju japán légiósa…
A Paris Saint-Germain hivatalosan is megerősítette, hogy Thiago Silva járomcsonttörést szenvedett péntek este a Lorien elleni bajnoki mérkőzés során.
Gólszegény Szombaton vagyunk túl a spanyol bajnokságban. A nap főmeccse egyértelműen az Atheletic Bilbao, és a Getafe meccse volt. Persze ezen kívül is rendeztek…
Az NB I 21. fordulójának szombat esti mérkőzésein előbb a Honvéd gyűjtötte be a három pontot a sereghajtó…
A német bajnokság esti mérkőzésén a Borussia Mönchengladbach egy kiváló időszaknak köszönhetően végül három…
Akár már a német bajnokság 26. fordulójában is megszerezhette volna a salátástálat a Bayern München, ám ehhez az…
Ha nehezen is, de végül hozta a kötelező győzelmet a bajnoki címre hajtó Videoton és a Debrecen egyaránt.
Újabb három ponttal került közelebb a bajnoki címhez a Manchester City labdarúgócsapata…