Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA Ifjúsági Liga: A Chelsea is a legjobb nyolc között

Csak a Chelsea-Zenit mérkőzés maradt a nyolcaddöntők közül az idei UEFA Ifjúsági Ligában, de ez  a párharc elég egyoldalúra sikerült. 

YOUTH

Ha csak a papírformát vesszük alapul, akkor egyértelmű Chelsea sikerre volt kilátás – nem is ok nélkül. Kivételes képességű játékosok alkotják a Chelsea keretét, és a londoniak elég elszántak is, hiszen tavaly még csak a négyesdöntőbe sem sikerült bejutniuk. Ahoz hogy ez sikerüljön, már csak egy győzelemnyire vannak, hiszen a Zenit nem okozott komoly problémákat számukra. Angliában rendezték a mérkőzést, ami alapból nagy hátrány volt az oroszoknak, akik – becsületükre legyen mondva – nem hátráltak meg. Sőt! A 13. percben Kubyshkin találatával még a vezetést is megszerezték.

Akár meglepetés is lehetett volna, de a hazaiak nem estek össze a bekapott góltól. Solanke kiegyenlített, és ezzel a góllal jelenleg vezeti is a góllövőlistát, ez volt a 8. találata. Az első félidőt ezek után még kihúzta valahogy a Zenit, de a második játékrészben már nem volt mit tenni. A 49.-ben Palmer vezetéshez juttatta a kékeket, majd a hajrában jött a nyomaték – igaz büntetőből. A végeredmény így 3-1. Ez volt a legtöbb gólt hozó mérkőzés az egyenes kieséses szakaszban, a Chelsea pedig a második angol csapat, amelyik bejutott a legjobb nyolc közé. Érdekesség, hogy a nyolc meccsen csak két alkalommal, – akkor is tizenegyesekkel – tudott vendég csapat győzni. Ez lehet hogy nem túl pozitív a lebonyolítási rendszer szempontjából.

Chelsea –Zenit 3-1 
G: Kubyshkin (13.), Solanke (21.), Palmer (49.), Colkett (72. – büntető)

Ifjúsági Bajnokok Ligája (Nyolcaddöntő):
Atletico Madrid – Arsenal 1-0
Real Madrid – FC Porto 1-1 tizenegyesek: 1-3
Anderlecht – Barcelona 1-0
Shakhtar Donetsk – Olympiakos 1-1 tizenegyesek: 5-4
Benfica – Liverpool 2-1
Ajax – AS Roma 0-0 tizenegyesek: 5-6
Manchester City – Schalke 1-1 tizenegyesek: 3-1
Chelsea – Zenit 3-1

A góllövőlista élmezőnye:
8 gólos:
Solanke (Chelsea)
7 gólos: Mayoral (Real Madrid)
6 gólos: Byrne (Manchester City), Al Azzouzi (Ajax), Jerome Sinclair (Liverpool)

Baranyai Balázs