Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: Már hétvégén bajnok lehet a Vidi – előzetes

A hétvégi fordulóban a Videoton ha nyer, és a Ferencváros nem gyűjtené be a három pontot Pécsett, azzal már négy körrel a vége előtt aranyérmes lenne a fehérvári gárda. Öt csapata továbbra is az életéért küzd az alsóházban.

Lesz-e oka az örömre Juhászéknak?

Lesz-e oka az örömre Juhászéknak?

A forduló a Paks és a Honvéd összecsapásával kezdődik. A hazaiak már leszakadtak a dobogóért küzdőktől, és a tabellán az 5. pozíciót foglalják el. Az elmúlt két találkozón egy pontot begyűjtő tolnaiak azonban még így is a találkozó esélyesei, annak ellenére, hogy a három pont a vendégeknek égetően fontos, mivel csak egy egységre vannak a kieső helyen álló Pápa előtt. Idegenben azonban pocsék formát mutatnak Kemenesék, így minden tudásukra szükség lesz, ha folytatni akarják a menekülést.

Szombaton az éllovas Videoton Debrecenbe látogat. A két csapat a múlt héten találkozott már a Ligakupában, ahol meglepetésre a Debrecen jutott tovább. Kondás Elemér tanítványai minden bizonnyal újra megmutatnák, hogy az nem egy kifutott eredmény volt részükről, nem mellesleg még mindig van esélyük a dobogóra odaérni, ami Európa Liga indulást érne a végelszámolásnál. A Videoton a héten bejutott a Magyar Kupa döntőjébe az Újpest ellenében, a bajnokságban megállíthatatlannak tűnnek, és minden bizonnyal készülhetnek a nyári Bajnokok Ligája selejtezőre.  A Vidi védelme nagyon jól szűr (25 meccs 9 kapott gól), Nikolics bombaformában van, érdekes, izgalmas összecsapásra van kilátás a címvédő és a trónkövetelő között.

A harmadik helyen álló MTK a Kecskemétet látja vendégül. Garami József  csapata úgy tűnik ragaszkodik a dobogóhoz, és nem vesznek vissza a lendületből, noha a múlt héten csak döntetlent játszottak Nyíregyházán. A Kecskemét a tavasz meglepetéscsapata, máris sorban állnak a kérők fiatal edzőjükért, Bekő Balázsért. Egyelőre a bravúrosnak mondható hatodik pozíciót foglalják el, de nem lesz könnyű dolguk innentől, mivel a hátralévő öt fordulóban rendre idegenben fognak pályára lépni.

Kiesési rangadó lesz Szombathelyen, ahol a helyi Haladás  és a sereghajtó Dunaújváros játszik. A Hali múlt héten kétgólos hátrányból mentett pontot Pápán a dunaújvárosiak viszont sorra szedik be a zakókat, így 25 forduló elteltével az utolsó pozíciót foglalják el. Helyzetük viszont egyáltalán nem reménytelen, hiszen egy győzelemmel a Haladás elé ugorhatnának, így kijelenthető, hogy egy igazi “hatpontos” kiesési derbit láthatnak a nézők.

A Nyíregyháza Felcsútra utazik, hogy megmérkőzzön a Puskás Akadémia ellen. A hazaiak szinte már teljes biztonságban érezhetik magukat, nincsenek kiesési gondjaik, a nyírségieknek viszont még pár pontra szükségük lenne, hogy megnyugodhassanak. Ennek tükrében a vendégeknek fontosabb a győzelem, és nem is esélytelenek, mivel a legutóbbi kiruccanásuk során Győrből távoztak három ponttal. Onnan, ahol pont a múlt héten szenvedett vereséget a Puskás, így mindenképp javítanának Lencséék.

A tavasz leggyengébb produkcióját meglepetésre a Diósgyőr nyújtotta. A héten távozott a csapattól Tomislav Szivics, helyét átmenetileg Vitelki Zoltán vette át, aki korábbi csapatkapitányként bizonyítana a szurkolóknak és a szakvezetésnek. A győzelemre most van a legjobb esélye a borsodi gárdának, mivel a kieső helyen álló Pápa látogat Miskolcra. A pápaiak fontos pontokat hullajtottak múlt héten hazai pályán a Haladás ellen, amit valahol vissza kell hozniuk, ha el akarnak kerülni a kieső zónából. Ehhez meg kell próbálniuk otthon legyűrni a Diósgyőrt, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak, de nem is lehetetlen küldetés.

Vasárnap az Újpest látja vendégül a kilátástalan helyzetben lévő Győrt. A lilák szezonja gyakorlatilag vége a kupabúcsúval, a győrieket viszont a megszűnés veszélye fenyegeti erőteljesen. Hetek óta fizetés nélkül játszanak Priskinék, minden nappal egyre közelebb kerülnek a véghez. Az újpestiek az elmúlt két fordulóban nyertek, viszont ezeket a győzelmeket a kieső helyen állók ellen aratták (Pápa és Dunaújváros). A győriek is nyertek a Puskás Akadémia ellen, így mondhatnánk, hogy két jó formában lévő csapat találkozik, ám erről szó sincs.

A forduló zárótalálkozóján a Ferencváros látogat Pécsre, annak érdekében, hogy elnapolják a Vidi bajnokavatását. Bödéék pazar formában vannak tavasszal, egy kivétellel minden találkozójukat megnyerték, a héten bejutottak a Magyar Kupa, remek tavaszt futnak. A Pécs a Honvéd ellen kiesési derbit nyert két fordulóval ezelőtt, aztán beleszaladtak a fehérvári késbe, de ezzel valószínűleg számoltak Mecsekalján. Mint ahogy azzal is, hogy most sem ők lesznek az esélyesek, ennek ellenére nem feltett kezekkel fognak a pályára lépni és céljuk a pontszerzés lesz Jarniéknak.

Péntek:
Paks – Honvéd 19:00 (Duna TV)

Szombat:

Debrecen – Videoton 14:00 (Duna TV)
MTK – Kecskemét 16:00 (Sport 1)
Haladás – Dunaújváros 18:30
Puskás Akadémia – Nyíregyháza 18:30
Diósgyőr – Pápa 18:30 (Sport 1)

Vasárnap:

Újpest – Győr 16:30 (Duna World)
Pécs – FTC 18:30 (Sport 2)

Munkácsi Ádám