Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
A tavaly nyári offenzíva után ismét a terítéken van az Arsenal együttesénél a görög válogatott védő, Kosztasz Manolasz leigazolása. A hírek szerint jó esélyei vannak az „Ágyúsoknak”, az üzlet megkötésére.
Az Arsenal együttese már 2014-ben is szerette volna megerősíteni védelmét az Olympiakosz Pireusz játékosával, ám a szigorú tekintetű bekk végül 13 millió euróért cserébe lett, az AS Romaé.
A hírek szerint azonban a Roma hajlik a görög bekk továbbadására alig egy esztendő elteltével, ám alig valószínű, hogy erre az Arsenalnak 20 millió euró alatt lenne esélye.
A nem csak az Arsenal, de a Tottenham által is keresett Manolasz az elmúlt idényben végig a Roma alapembere volt, lévén minden sorozatot figyelembe véve 41 meccsen szerepelt a „Farkasoknál”.
Balogh József
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…