Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
A Manchester United egykori féltett utánpótláskorú kincse volt Paul Pogba, ám a fiatal francia középpályás végül nem tudta megvetni a lábát a „Vörös Ördögöknél”, így 2012-ben eladták a Juventus-nak.
Hiába fűződik több rengeteg jó igazolás Sir Alex Ferguson nevéhez, volt bőven mellényúlása is. Sőt, a skót szakember anno nem csak rossz vásárlásokat, de eladásokat is produkált. Mi több, a manapság már nyugdíjas mester nem is eladta, hanem ingyen engedte a Juventus karjaiba Paul Pogbat.
Pogba jövőjéről mellesleg már hónapok óta megy a huzavona, ám a habozó olaszokkal ellentétben Sir Alex nem vacakolna, és rábólintana a katalán ajánlatra:
„Természetesen én is eladnám. Igaz, tettem meg azt a Manchester Unitednél, hogy kompenzáció nélkül elengedtem. De a Juventus helyében habozás nélkül eladnám.” – vajon a „Zebrák” meghallják a kéretlen tanácsot?
Balogh József
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!