Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét…
(Photo by Arpad Kurucz/Anadolu via Getty Images)
A magyar válogatott Olaszországban légióskodó középpályása, Nagy Ádám az M1 aktuális csatornának adott interjúban elmondta, hogy a Európa-bajnokság első mérkőzése Svájc ellenaz egész csapat szereplését meghatározhatja:
“Ha jó eredménnyel kezdünk úgy, hogy az jó játékkal is párosul, akkor szerintem nagyon sokáig tudunk majd jutni az Eb-n. közelmúltban értünk el jó eredményeket magasabban jegyzett riválisokkal szemben, ahol nagyon jó játékosok futballoznak, ezekből a meccsekből pedig szerintem erőt meríthetünk.”
Nagy elárulta, a 2016 októberében és egy évvel később játszott svájciak elleni világbajnoki selejtező-mérkőzésekből semmilyen következtetést nem szabad levonni, mert azóta mindkét válogatott jelentős mértékben “kicserélődött”.
A 29. születésnapját pénteken ünneplő futballista elmondta, a 2016-os Eb-hez képest mostanra tudatosabb és érettebb lett a játéka, valamint jobban bírja a szereplést nyomás alatt a pályán és azon kívül is: “A szurkolók egy érettebb Nagy Ádámmal számolhatnak ezen az Eb-n” – jelentette ki.
A középpályás kiemelte, örül, hogy a sorozatban harmadik Eb-jére készülhet a válogatottal és reménykedik benne, hogy ezúttal is pályára tud lépni és segíteni tudja majd a csapatot.
“Május 27-én, Telkiben kezdjük a közös munkát, és azt gondolom, hogy minden adott lesz a jó felkészülésünkhöz. A júniusi két barátságos meccsen is számít majd az eredmény, hiszen Marco Rossi szövetségi kapitány mindig elmondja, hogy nemzeti mezben minden egyes találkozónak tétje van. Ezeken a mérkőzéseken biztosan ki fogunk majd próbálni olyan taktikai elemeket, amelyeket az Eb-n is szeretnénk alkalmazni” – fogalmazott Nagy Ádám.
Az Európa-bajnokságot megelőzően a magyar csapat június 4-én Írország ellen Dublinban, június 8-án pedig Izrael ellen Debrecenben vív felkészülési mérkőzést.
A magyar válogatott a június 14-én kezdődő németországi kontinensviadalon a házigazdák mellett Svájc és Skócia válogatottjával került egy csoportba.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot