Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eseménysor a New York-i derbi margóján – videóval

A New York-i derbik történetének harmadik felvonásán vagyunk túl, s úgy fest, hogy a  rangadónak komoly tradíciói lesznek. A New York City tavaly alapult, idén pedig már az MLS-ben érdekelt. Ezáltal komoly városi riválist kapott a New York Red Bulls, mely ezidáig százszázalékos mérleget tud felmutatni a rivális ellenében.

11831651_687867311314500_7159143113953402235_n

A mostani meccsen már David Villa mellett Frank Lampard és Anrea Pirlo is ott volt a pályán, s produktumuk nem verdeste az eget. A Red Bulls szurkolók egy kis zrikálva készültek, nyugdíjasnak ábrázolták a két veterán klasszist, mely sokaknál kiverte a biztosítékot, ez azonban a focit körüllengő szurkolói kultúra része. Ami pedig a szurkolók közti hangulatot illeti, a huliganizmust is hozza magával a rangadó. Egy sörözőnél ugyanis összecsaptak a két csapat szurkolói, s noha csak pár másodpercig tartott az incidens, előrevetít egy roppant kemény rivalizálást. Ezidáig az MLS-t nem igazán jellemezték ilyen megmozdulások, ahogyan városi derbik sem nagyon voltak.

Az eddigi eredmények:
New York Red Bulls – New York City 2-0
New York City – New York Red Bulls 1-3
New York Red Bulls – New York City 2-1

A párharc történetének pedig a legeredményesebb játékosa, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a City mumusa Wright-Phillips, a csatár 3 meccsen 4 gólnál tart.

Őszi Ádám