Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Kameni ezúttal a Real Madridon fogott ki. Remek teljesítményt nyújtott és bevehetetlen volt kapuja.
SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISION
6. FORDULÓ
Real Madrid – Malaga 0-0 (0-0)
G: –
A Real Madrid a hétközi fordulóban átvette a vezetést a tabellán, és mivel a Barcelona nyert, így ennek megtartásához a három pont volt a kötelező. A Malaga eddig nagyon szerepel és még első győzelmük várat magára, azonban ez valószínűleg nem a Királyiak ellen fog megtörténni, de egy esetleges döntetlen is bravúr lenne a vendégektől. A hatodik percben majdnem megszerezte a vezetést Ronaldo révén a Real, de Marcelo passzát követően centikkel fölé bombázta a lasztit. Egy perccel később Recio veszélyeztetett fejjel, azonban Keylor Navas résen volt. A 13. percben Isco előtt is megadatott a lehetőség a vezetés megszerzésére, viszont ő sem találta el a kaput. A 34. minutumban Jesé fejesénél Kameni óriási bravúrral véd, pedig ezt már mindenki bent látta. A félidő vége előtt megint Isco előtt adódott egy lehetőség, azonban ezzel sem tud élni, így 0-0-val mehettek pihenőre a csapatok.
A második játékrész egy Ronaldo lövéssel kezdődik, de Kameni ennek is az útját állja. A 49. percben Juan Carlos szabadrúgása hozta a frászt a madridi közönségre, azonban Keylor Navas védeni tudott. Tíz perccel később Jesé előtt adódott nagy lehetőség, de a léc fölé lőtt. A 63. minutumban Modric próbálkozott egy távoli lövéssel, viszont Kameni ismét résen van és védeni tud. A 72. percben Amrabat csinált magának helyet és lőtt kapura, viszont centikkel elvétette azt. A támadó négy perccel később elkövet egy durva szabálytalanságot ezért kiállítja a játékvezető. Kemény hajrára számíthatott a Malaga. A 83. percben Ronaldo lőhetett 11 méterről, azonban csúnyán elvétette a kaput. A vendégek ezután is küzdöttek és ez számukra felért egy győzelemmel, így mondhatni megvan a Malaga első “sikere” a szezonban.
Szajevics Patrik
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…