Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Edzőt buktatott a sevillai vereség

A Sevilla elleni 1–0-s vereséget követően, gyakorlatilag a lefújás pillanataiban azonnali hatállyal lemondott a Valencia labdarúgócsapatának vezetőedzői tisztségéről Nuno Espirito Santo.

2

Mint azt korábban megírtuk a Valencia vasárnap este a spanyol bajokság 13. fordulójának záró mérkőzésén kettős emberhátrányba szenvedett egy gólos vereséget a Sevilla vendégeként. A Sao Tomén született 41 éves portugál tréner tavaly nyáron érkezett a Rio Avétól. A tavalyi idényben a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik helyre gardírozta a Denevéreket, majd az idei szezon elején a főtáblát is kiharcolta a csapattal, ez után 2018-ig érvényes szerződéshosszabbítást kapott a klubtól, ám ezt követően az őszt pocsék formában kezdték, és a Bl-ben sem állnak a legjobban.

Beszéltem az elnökkel és a vezetőség tagjaival már a mérkőzés előtt. A játékosaim semmit sem tudtak az elhatározásomról. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a Valenciát irányíthattam” – köszönt el Nuno a mérkőzés után.

Az őszi gyengélkedés természetesen kikezdte pozícióját, a szurkolók egy része is ellene fordult. A csapat jelenleg csupán a kilencedik helyen áll a bajnokságban, és a Bl-ben is csak a harmadik helyen állnak egy körrel a vége előtt, ráadásul nem éppen egy halálcsoportban. (Zenit, Lyon, Gent) Találgatások szerint jövője amúgy is eldőlt volna a jövő heti Valencia-Lyon Bl találkozó után, Nuno azonban hamarabb eldöntötte saját sorsát…

Konkrét utódról még nem tudni, de természetesen a találgatások már elkezdődtek a hispán sajtóban. A hírek a korábban a Barcelonát irányító holland Frank Rijkaard vagy a dán Michael Laudrup érkezéséről szólnak.

Fotó: wikipedia

Becz Tamás